Bruckner Vince – utanpotlassport.huDrámai, a végletekig kiélezett döntőt hozott a fiú ifjúsági kézilabda-bajnokság döntője. Dunaújvárosban Balaton-parti csapatok meccseltek az aranyért. A bajnoki címet 25–25-ös döntetlen után hetespárbajjal a Nemzeti Kézilabda Akadémia gárdája nyerte meg a Balatonfüred ellen.Bruckner Vince – utanpotlassport.huDrámai, a végletekig kiélezett döntőt hozott a fiú ifjúsági kézilabda-bajnokság döntője. Dunaújvárosban Balaton-parti csapatok meccseltek az aranyért. A bajnoki címet 25–25-ös döntetlen után hetespárbajjal a Nemzeti Kézilabda Akadémia gárdája nyerte meg a Balatonfüred ellen.
Imre Vilmos
A balatonbogláriak mestere, Imre Vilmos a korosztályos válogatottak szövetségi edzője boldogan értékelte honlapunknak a NEKA teljesítményét és a négyes döntő színvonalát.
„A mieink negyven percig remekül, kicsit erőn felül kézilabdáztak, aztán pedig hatalmasat küzdött a az ellenfél, és felzárkózott. Meg kell dicsérnem mind a két csapatot a döntő után, mert a roppant fárasztó szezon végén szakmailag jó színvonalú mérkőzést játszottak. A juniorválogatott nyolcvan százaléka pályára lépett. A Füred is meg mi is megérdemeltük volna a bajnoki címet, ha rajtam múlna, két aranyérmet osztottam volna ki, de a sport ilyen, csak egy győztes lehet.”
Győri Kristóf
A meccs egyik hőse a NEKA kapusa, Győri Kristóf volt, aki elsősorban a csapatszellemet emelte ki, mint a siker kulcsát.
„A Fürednek sokkal erősebb a kerete, mint nekünk. A felnőtt élvonalban szereplő játékosaik is vannak. Bennünket a szívunk vitt előre, mindvégig egymásért küzdöttünk, ennek köszönhető a siker. A végén pedig remekül koncentráltunk, és mellénk állt a szerencse.”
És persze megkérdeztük őt saját teljesítményéről is, elvégre a mérkőzésen remekül, a hetespárbajban pedig eksztázisban védett.
„Az első félidőben jól ment, a másodikra viszont kicsit elfáradtam, lassabb voltam. A hetespárbaj előtt aztán elkapott valami, éreztem, hogy meg kell fognom a lövéseket. Annyi előnyöm volt, hogy korábban Balatonfüreden játszottam, és ismertem az ellenfél játékosait.”
Bálint Bence
Szintén nagyot játszott a balatonbogláriak 17 éves irányítója, Bálint Bence, aki tizenhét gólt szerzett a két nap alatt. Szerinte a döntőben az segített, hogy egymásért küzdöttek.
„Parádésan kezdtük a meccset, az első félidőben szinte minden sikerült. Nagyon jó volt a védekezésünk. Aztán az összecsapás második felére elfáradtunk ezért jött vissza ránk az ellenfél. Ez volt az utolsó mérkőzésünk így együtt, ebben az összeállításban, egymásért is meg akartuk nyerni a bajnokságot.”
Emellett pedig az év legjobb serdülőkorú játékosának választották, a díjat pedig Dunaújvárosban a négyes döntőn vette át.
„Ezért dolgozom egész évben, ez szerintem megkoronázta az egész 2017-es évemet, nagyon örültem neki, számítottam rá, hogy most fogom megkapni az elismerést, s ez is erősítette motivációmat a döntő előtt.”
Érhető a balatonbogláriak öröme, hetespárbaj után megnyerték a bajnokságot • Forrás: NEKA
Imre Vilmost a szlovéniai U20-as kontinensviadalról is megkérdeztük, amelyen roppant nehéz négyesbe került a magyar csapat. A szakvezető elmondta, bravúrt remél a fiúktól.
„Biztosan nem lesz egyszerű az Európa-bajnokság. A világbajnok franciákkal, a világbajnoki bronzérmes dánokkal és a világbajnoki hetedik portugálokkal kerültünk egy csoportba. Természetesen nem az a célunk, hogy az alsó házban folytassuk, szeretnénk bravúrt elérni. Ehhez százszázalékos produkcióra lesz szükség, ezen kívül pedig a kellemetlen kézilabdát játszó portugálok ellen is nagyon oda kell figyelnünk. Felkészülünk becsülettel, aztán meglátjuk, mire lesz elég.”
Egyéb korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.