Autósport: nem lesz fukar az Audi az R8-kupagyőztessel

Vágólapra másolva!
2018.04.26. 18:01
Címkék
A 17 éves Keszthelyi Vivien és pilótatársai számára a május elején kezdődő Audi R8 márkakupa nem csak szakmai elismerésről fog szólni. Napvilágot látott a hír, miszerint z sorozat idei győztese egy közel 70 millió forint értékű utcai R8-assal lesz gazdagabb.

K. N. utanpotlassport.hu Néhány héttel ezelőtt Budapesten jelentették be, hogy a 17 éves Keszthelyi Vivien idén szintet lép. No, nem mintha tavalyi sorozata, az Audi TT Cup olyan rossz lett volna, ám mivel az év végén a sorozat folytatását nagy bizonytalanság övezte, a magyar pilóta és menedzsmentje kénytelen volt új kihívásokat keresni. Vivient a tél folyamán Ázsiából is megkeresték, ám a nagy távolságra való tekintettel úgy döntöttek, inkább maradnak Európában, és itt keresnek egy, a debreceni pilóta számára mindenképp előrelépést jelentő lehetőséget. Mikor az Audi közölte, hogy idén elindítja a GT4-es Audi R8-asokat felvonultató márkakupáját, Vivien számára nyilvánvaló volt, ez lesz az a sorozat, ahol 2018-ban rajthoz áll.K. N. utanpotlassport.hu Néhány héttel ezelőtt Budapesten jelentették be, hogy a 17 éves Keszthelyi Vivien idén szintet lép. No, nem mintha tavalyi sorozata, az Audi TT Cup olyan rossz lett volna, ám mivel az év végén a sorozat folytatását nagy bizonytalanság övezte, a magyar pilóta és menedzsmentje kénytelen volt új kihívásokat keresni. Vivient a tél folyamán Ázsiából is megkeresték, ám a nagy távolságra való tekintettel úgy döntöttek, inkább maradnak Európában, és itt keresnek egy, a debreceni pilóta számára mindenképp előrelépést jelentő lehetőséget. Mikor az Audi közölte, hogy idén elindítja a GT4-es Audi R8-asokat felvonultató márkakupáját, Vivien számára nyilvánvaló volt, ez lesz az a sorozat, ahol 2018-ban rajthoz áll.

Vivien a versenyautója mellett. Az Audi R8 LMS Cup idei győztese egy utcai példánnyal lesz gazdagabb
Vivien a versenyautója mellett. Az Audi R8 LMS Cup idei győztese egy utcai példánnyal lesz gazdagabb

Vivien a versenyautója mellett. Az Audi R8 LMS Cup idei győztese egy utcai példánnyal lesz gazdagabb

Azt azonban akkor még senki nem tudta, hogy a győztes− a komoly szakmai elismerésen kívül− milyen díjban részesül, már ha egyáltalán kap valamit a bajnoki címe mellé. A túraautós-viadalokban, de még a GT-sorozatokban (nagy túraautó) sem jellemző, hogy a szezon végi bajnok az elismerésen, kupákon és néhány − más szériákban történő tesztlehetőségen kívül − bármi egyéb juttatásban is részesüljön. Az Audi viszont nem fukarkodik, közel 70 millió forint értékű „ajándékkal” lepi meg azt a pilótát, aki a szezon végén a legtöbb pontot gyűjti az R8-kupában. A győztes ugyanis egy utcai Audi R8-assal lesz gazdagabb, melynek piaci értéke a fentebb említett összeg.

Hogy Viviennek idén mennyi esélye lesz megnyerni ezt a sorozatot, azt most még senki nem tudja, ugyanis a promóter egészen a jövő hétvégi, hockenheimi szezonnyitóig szeretné titokban tartani a résztvevők névsorát.

Egyelőre tehát marad a sötétben tapogatózás, már ami az erőviszonyokat illeti. A 17 éves magyar pilóta viszont semmit sem bíz a véletlenre, néhány órás hazalátogatás után már repült is vissza Németországba, hogy újra a helyszínen készülhessen a versenyszezonra.

További korosztályos hírekAUTÓSPORTBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
1 perce

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
5 perce

Bajcajev Valgyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
16 perce

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
24 perce

„Ki akartam pókhálózni” – Urblík József eloszlatta a kételyt a Puskásnak lőtt góljáról

Labdarúgó NB I
48 perce

Yamal a BL-nyitányról is lemaradhat, Flick a spanyol szövetséget hibáztatja

Spanyol labdarúgás
50 perce

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
53 perce

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
1 órája
Ezek is érdekelhetik