Kosár: mindegyik leányválogatott az Eb A divíziójában szerepel '18-ban

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.21. 17:25
Címkék
Zsúfolt európai program vár jövőre a korosztályos kosárlabda-válogatottakra. A hazai szakvezetésnek azonban ennél sokkal nagyobb probléma, a külföldön játszó fiatalok kikérése a klubcsapatuktól. A hazai szövetség szakmai és utánpótlás-bizottságának elnöke, Mészáros Lajos szerint ebben az ügyben a korábbiaknál határozottabban jár el a szakvezetés.

gy. sz. cs.– utanpotlassport.huA korosztályos kosárlabda-válogatottaknak jövőre sem lesz módjuk tétlenkedésre. Mindegyik leánycsapat 2018-ban is az Európa-bajnoki A divízióban szerepelhet, az U20-asok ráadául hazai pályán, Sopronban. A csapat magját az idén ötödikként végző, reményteljes U18-asok alkotják, s ez az a korosztály, amelytől a legjobb szereplést várhatjuk. Az éremszerzésük ugyanúgy lehetséges, mint az U16-osoké. Világbajnokságon egyetlen csapat vehet részt, az U17-es, amely Minszkben küzd meg a minél jobb pozícióért.gy. sz. cs.– utanpotlassport.huA korosztályos kosárlabda-válogatottaknak jövőre sem lesz módjuk tétlenkedésre. Mindegyik leánycsapat 2018-ban is az Európa-bajnoki A divízióban szerepelhet, az U20-asok ráadául hazai pályán, Sopronban. A csapat magját az idén ötödikként végző, reményteljes U18-asok alkotják, s ez az a korosztály, amelytől a legjobb szereplést várhatjuk. Az éremszerzésük ugyanúgy lehetséges, mint az U16-osoké. Világbajnokságon egyetlen csapat vehet részt, az U17-es, amely Minszkben küzd meg a minél jobb pozícióért.

A fiúknál már kicsit más a helyzet, a jövő évi eredményekkel kapcsolatban jóval szerényebbek a remények. Nemzeti együtteseink a B divízióban szerepelnek, így az a cél, hogy a csoportmérkőzések után a felső ágra kerülve megkíséreljék a feljutást a legjobbak közé.

Juhász Dorka sérülése az U18-as csapatot akadályozta meg abban hogy akár érmet is szerezhessen Forrás:bama.hu
Juhász Dorka sérülése az U18-as csapatot akadályozta meg abban hogy akár érmet is szerezhessen Forrás:bama.hu

Juhász Dorka sérülése az U18-as csapatot akadályozta meg abban hogy akár érmet is szerezhessen  •  Forrás:bama.hu

A zsúfolt nemzetközi versenynaptárhoz való alkalmazkodás minden évben gondot jelent, ám a hazai szövetségnek másik, talán még komolyabb nehézséggel is szembe kellett néznie az utóbbi években. A külföldön játszó fiatalokról van szó. Több csapat is gondba került, amikor a meghatározó játékosai nem tudtak a válogatott rendelkezésére állni. A hazai szövetség szakmai és utánpótlás-bizottságának elnöke, Mészáros Lajos szerint 2018-ban nagyobb figyelmet fordítanak a kérdés megoldására, hiszen a csapatok eredményességét döntően befolyásolhatja, rendelkezésre állnak-e a legjobbak.

„Sajnos, tavaly sok hiányzó volt, ezen mindenképpen változtatnunk kell – nyilatkozta honlapunknak a szakember. – A szövetség egyértelmű törekvése, hogy a külföldön játszókat a lehető leggyakrabban haza hívhassuk. És nemcsak a mérkőzésekről van szó, hanem a közvetlen felkészülésről is. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de minden klubbal tárgyalni fogunk, s mindent megteszünk azért, hogy a fontos pillanatokban a legjobbak itthon lehessenek. Ehhez kapcsolódik, hogy a válogatottak felkészülési rendszerén is változtatni fogunk. Célunk a szakmai munka egységesítése. Újdonság, hogy a két felnőtt szövetségi kapitány felügyelete mellett próbáljuk kialakítani az új rendszert. Nagyon fontos, hogy azonos alapelvek szerint készüljön minden korosztály, s ezzel gördülékennyé tehetjük a felsőbb csapatokba lépést. A felnőttkapitányoknak is fontos, hogy pontosan tisztában legyenek a fiatalok képességeivel, és tudják, kikre számíthatnak és építhetnek.”

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém és a Szeged a férfi kézi BL-ben, U19-es Eb-selejtező

Minden más foci
5 órája

Tíz éve, a norvég–magyar Eb-pótselejtező napján hunyt el Fülöp Márton; Callum Styles: Nem akarjuk elszalasztani ezt a lehetőséget

E-újság
5 órája

Röplabda: a DEAC már továbbjutott a Magyar Kupában

Röplabda
5 órája

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
5 órája

Csak egy ok – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Van Gerwen nyerte meg a legendák csatáját, Anderson kiesett a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
5 órája

Euroliga: a Valencia megnyerte a Real Madrid elleni spanyol rangadót

Kosárlabda
6 órája

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
6 órája
Ezek is érdekelhetik