Vívás, kadét-vb: Hajas Nóra ezüstérmes lett a tőrözők versenyén

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.03. 21:35
Címkék
Hajas Nóra hazahozza Plovdivból, amiért ment: a kadet tőrözők versenyében izgalmas asszók után léphetett fel a dobogó második fokára a korosztályos világbajnokságon.

Pusztai Viola Pusztai Lizának esze ágában nem volt nagy ünneplést csapni a kadet világbajnoki cím megnyerése után, hiszen az csak egy volt a tervezettekből. A szövetség honlapján úgy fogalmazott, komoly feladatok állnak még előtte, a kadetek vegyes csapatversenyében és a juniorok egyéni, illetve csapatversenyében is a dobogót célozta meg, s ha ez háromból kétszer sikerül, nos, akkor bárkivel koccint. De csakis vízzel.Pusztai Viola Pusztai Lizának esze ágában nem volt nagy ünneplést csapni a kadet világbajnoki cím megnyerése után, hiszen az csak egy volt a tervezettekből. A szövetség honlapján úgy fogalmazott, komoly feladatok állnak még előtte, a kadetek vegyes csapatversenyében és a juniorok egyéni, illetve csapatversenyében is a dobogót célozta meg, s ha ez háromból kétszer sikerül, nos, akkor bárkivel koccint. De csakis vízzel.

Hajas Nóra boldogan öleli mesterét, Szirmai Benedeket Forrás: FIE
Hajas Nóra boldogan öleli mesterét, Szirmai Benedeket Forrás: FIE

Hajas Nóra boldogan öleli mesterét, Szirmai Benedeket  •  Forrás: FIE

„Csodálatos érzés világbajnoknak lenni – mondta a döntő után a 15 éves kardozó. Nagyon boldog vagyok, sokat dolgoztam érte. Úgy jöttem ide, hogy a világbajnoki arany a cél, és nem hiszem, hogy tudtam volna örülni más színű éremnek. Mielőtt pástra léptem, nagyon izgultam, de ott már elmúlt.”

Hajas Nóra a kadet-világbajnokság előtt arról beszélt, hogy az Eb-n túlságosan is feszült volt, ezért nem jött ki neki a lépés, azaz érem nélkül tért haza Plovdivból. A bolgár város azonban most már a szíve csücske, hiszen a vb-n elérte azt, amiről álmodott. A 16 éves tőröző tizenhat között könnyedén verte az amerikai Delphine Devoret, s a nyolc között az olasz Martina Favaretto ellen is magabiztosan vezetett 7-2-re, amikor hirtelen 9-7 lett az eredmény az ellenfél javára. Szirmai Benedek tanítványa ismét felszívta magát, fordított, s onnan már a vetélytárs nem vehette el a győzelmet (15-12).

Az elődöntőben a szingapúri Amita Berthier várt rá, Nóra szinte végig vezetett, s bár ellenfele az utolsó másodpercekben egy tusra csökkentette a hátrányát, a Törekvés vívója 12-10-es győzelemmel döntőbe jutott. Az orosz Agyelina Bikbulatova elleni asszója egy perccel a vége előtt még a 8-8-ra állt, vetélytársa onnan azonban folyamatosan növelte az előnyét, s végül 13-9-re nyert.

Hajas Nóra tehát ezüstérmet szerzett a vb-n, elhozta Plovdivból, amiért ment.

A mester, Szirmai Benedek a szövetség munkatársának nyilatkozott a helyszínen:
“Sírással kezdődött, és azzal is végződött a napunk. Nóri az első meccsén kikapott acseh kislánytól, aztán egész nap nagyszerűen vívott, és a végén már örömében potyogtak a könnyei. Négy éve azt tűztük ki célul, hogy összejöjjön egy érem a kadet világversenyeken, és ez az utolsó évben sikerült.Csak szépeket tudok mondani Nóriról, összeszedetten, koncentráltan, és nagyon jól vívott – még a döntőben is, amikor vereséget szenvedett."

A többieknek kevésbé sikerült jól a verseny: Pöltz Annát Tomka Ivett búcsúztatta a 64 között, míg Ivett egy körrel később esett ki.

A fiú párbajtőrözők közül Majnik Roland jutott a legtovább, őt a tizenhat között az olasz Giulio Gaetani 15-8-ra győzte le. Csere Bence a 64, Hosszú Dániel a 128 között fejezte be a versenyt. A világbajnok az olasz Davide Di Veroli lett.

Szerdán a vegyes csapatok versenyét rendezik, a magyarok a Pusztai Liza, Milassin Mór (kard), Gnám Tamara, Majnik Roland (párbajtőr), Hajas Nóra, Nedeljkovic Mateja (tőr) összeállításban lépnek pástra.

A részletes eredmények ITT megtekinthetők.

Egyéb korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
6 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
27 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
31 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
54 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik