Labdarúgás: rajtol az UEFA Ifjúsági Liga négyes döntője

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.20. 12:58
Címkék
Szoboszlai Dominik nélkül rendezik az utánpótlás-labdarúgócsapatok UEFA Ifjúsági Ligájának a négyes döntőjét, amelynek az elődöntőjébe a Real Madrid, a Salzburg, a Barcelona és a Benfica jutott. Nézzük, mit kell tudni a fiatalok legrangosabb nemzetközi kupasorozatáról!

Majer Dániel Pénteken az elődöntőkkel folytatódik az UEFA Ifjúsági Liga. A várakozásokkal ellentétben magyar résztvevőért nem szoríthatunk, Szoboszlai Dominik ugyanis nem szerepel a Red Bull Salzburg Barcelona ellen készülő keretében. Mindenesetre színvonalas mérkőzésekre van kilátás a három nappal későbbi finálét is magában foglaló négyes döntőben, amelynek felvezetéseként visszatekintünk a négy évvel ezelőtt létrehozott sorozat történetére.Majer Dániel Pénteken az elődöntőkkel folytatódik az UEFA Ifjúsági Liga. A várakozásokkal ellentétben magyar résztvevőért nem szoríthatunk, Szoboszlai Dominik ugyanis nem szerepel a Red Bull Salzburg Barcelona ellen készülő keretében. Mindenesetre színvonalas mérkőzésekre van kilátás a három nappal későbbi finálét is magában foglaló négyes döntőben, amelynek felvezetéseként visszatekintünk a négy évvel ezelőtt létrehozott sorozat történetére.

Ezért a trófeáért küzdenek a fiatalok Forrás: uefa.com
Ezért a trófeáért küzdenek a fiatalok Forrás: uefa.com

Ezért a trófeáért küzdenek a fiatalok  •  Forrás: uefa.com

A korosztályos Bajnokok Ligájaként is emlegetett UEFA Ifjúsági Ligát az európai labdarúgóklubok kérésére a 2013/14-es szezonban hívták életre, induláskor kétéves próbaidőről volt szó. Az európai szövetség első, klubok számára szervezett küzdelemsorozatának célja, hogy a fiatalok is megtapasztalják a nemzetközi mérkőzések hangulatát, és ne abszolút tapasztalatlanul érkezzenek a felnőttfutballba.

Az első két évadban a Bajnokok Ligájába jutott csapatok U19-es együttesei vettek részt a küzdelmekben a nagyok csoport- és időbeosztása szerint, így a fiatalok a klubjuk első együttesének játékosaival utazhattak az idegenbeli mérkőzésekre. A 2015/16-os szezonban aztán változtattak, és megalkották a sorozat azóta is érvényben levő lebonyolítási rendszerét. Az addigi 32 fős mezőnyt 64-esre bővítették, létrehozva a Bajnokok Ligája-ágat a felnőttek legrangosabb kupasorozatába jutott klubok U19-es együttesei. A másik, a bajnoki ágat az UEFA együtthatója alapján azon legjobb 32 ország U19-es bajnokcsapata alkotja, amelyek a felnőttegyüttesük révén nem lehetnének a mezőnyben.

A két ág lebonyolítása eltér. A bajnoki ágon kieséses rendszerben, oda-visszavágós párharcokon csapnak össze a felek, hogy végül a nyolc legjobb csatlakozzon a Bajnokok Ligája-ág felnőttekével megegyező csoportjainak győzteseihez a legjobb 16 mezőnyében. A nyolcad- és negyeddöntők továbbjutói egyetlen mérkőzésen dőlnek el, az elődöntőket és a döntőt pedig külön torna keretében, a svájci Nyonban rendezik.

Az Ifjúsági Liga eddigi történetének legeredményesebb klubja a Chelsea, amely a 2014/15-ös és a 2016/17-es kiírásban is elhódította a trófeát, előbb a Sahtar Donecket, majd a Paris Saint-Germaint győzve le a fináléban. A történelminek is nevezhető első szezont azonban nem ők, hanem a Barcelona fiataljai zárták az élen a Benfica ellen aratott 3-0-s sikerüknek köszönhetően.

A magyar színeket eddig egyedül a Puskás Akadémia képviselte a sorozatban. A felcsútiak az U19-es korosztály magyar bajnokaként először a 2015/16-os kiírásban vehettek részt, és kis híján továbbverekedték magukat a legjobb 16 közé. A bajnoki ág első körében tükörsimán léptek át a ciprusi APOEL-en, majd a skót Celtic ellen is jól kezdtek, 1-0-s előnnyel utazhattak a visszavágóra, amelyen azonban az első félidei álmosabb játékot követően a zöld-fehérek legyűrték őket.

Szoboszlai Dominikot (kék-sárgában) sajnos nem láthatjuk az elődöntőben Fotó: GEPA pictures/ Harald Steiner
Szoboszlai Dominikot (kék-sárgában) sajnos nem láthatjuk az elődöntőben Fotó: GEPA pictures/ Harald Steiner

Szoboszlai Dominikot (kék-sárgában) sajnos nem láthatjuk az elődöntőben  •  Fotó: GEPA pictures/ Harald Steiner

Az aktuális évadban ugyancsak a Puskásért szoríthattunk, ezúttal azonban a második körig már nem jutottak el a PAOK ellen hazai pályán 1-1-es döntetlent, a visszavágón pedig 0-0-t játszó fiatalok. Az Ifjúsági Liga 2017/18-as évadában aligha a felcsútiak együttese léphet ki az európai porondra, nyolc fordulóval a vége előtt ugyanis az utolsó előtti helyen áll az U19-es bajnokságban. Amennyiben az UEFA koefficiensei is úgy akarják, a részvételre a legnagyobb esélye a Ferencvárosnak lehet, amely hét ponttal vezeti a tabellát az MTK Budapest előtt.

Noha magyar csapat nincs, szorítani így is lehetne kiért a pénteki nyoni elődöntőkön. Az U17-es válogatott sztárja, Szoboszlai Dominik ugyanis szerepelt a Barcelona ellen 13 órakor pályára lépő Red Bull Salzburg keretében,a játékengedélye azonban nem érkezett meg időben, így nem szerepelhet a találkozón. A másik összecsapást a negyedöntőben az Ajaxot búcsúztató Real Madrid a CSZKA Moszkvát kiütő Benficával vívja szintén pénteken, délután öttől. A döntőt három nappal később, április 24-én hétfőn 17 órakor, ugyancsak a nyoni Colovray-stadionban rendezik meg. Az uefa.com mind a három mérkőzést élőben közvetíti.

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

AZ UEFA IFJÚSÁGI LIGA-DÖNTŐ NÉGYES TORNÁJÁNAK MENETRENDJE
Elődöntő (Nyon, Svájc)
FC Barcelona–Red Bull Salzburg 13 óra
Real Madrid–Benfica 17 óra
Döntő (Nyon, Svájc)
Az elődöntő nyertesei 17 óra

Legfrissebb hírek

Jogosulatlan játék miatt elvettek egy pontot a Sepsitől

Minden más foci
7 perce

Csatlakozott a „doppingolimpia” mezőnyéhez a britek olimpiai ezüstérmes úszója

Úszás
11 perce

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
44 perce

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
1 órája

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
1 órája

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Major Veronika közel a döntőhöz a ningpói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik