Kosárlabda: élesedik a versengés a férfi U20-as bajnokságban

2017.03.25. 13:45
Címkék
Már csak két hely kiadó a férfi U20-as kosárlabda-bajnokság nyolcas döntőjében. Az egyikért a Falco és a Körmend, a másikért az MTK-Törökbálint és a Budafok fut versenyt.

L. G. Az alapszakasz végéhez közeledve egyre jobban élesedik a helyzet a férfi U20-as kosárlabda-bajnokságban. Az már korábban eldőlt, hogy a Pécs az első helyen jut a Morgen Ferdinánd Bajnokság nyolcas döntőjébe, ahova az A csoportos csapatok első négy helyezettje, illetve a másodosztály keleti és nyugati csoportjának első két-két együttese jut be.L. G. Az alapszakasz végéhez közeledve egyre jobban élesedik a helyzet a férfi U20-as kosárlabda-bajnokságban. Az már korábban eldőlt, hogy a Pécs az első helyen jut a Morgen Ferdinánd Bajnokság nyolcas döntőjébe, ahova az A csoportos csapatok első négy helyezettje, illetve a másodosztály keleti és nyugati csoportjának első két-két együttese jut be.

PVSK-U20
PVSK-U20

A PVSK U20-as csapata elsőként biztosította a helyét a nyolcas döntőben

A hét közben megrendezett, utolsó előtti fordulóban a Vasas és a MAFC is révbe ért. A pasarétiek az egyébként szintén döntőre pályázó Körmendet verték meg hazai pályán 91-79-re, az újbudaiak pedig papírforma-győzelmet arattak a Kaposvár otthonában (90-76). A csoport negyedik kiadó döntős helyéről az utolsó, vasárnapi forduló dönt.

A negyedik Falco és az ötödik Körmend ugyanúgy 17 győzelemmel és 8 vereséggel áll, az egymás elleni eredmény pedig a szombathelyieknek kedvez. A Falco odahaza ugyanis 16 ponttal verte a vasi riválist (75-59), idegenben pedig csak egyetlen ponttal kapott ki (70-69). Az utolsó fordulóban csak akkor előzhetnének a körmendiek, ha hazai pályán legyőzik a Szolnoki Olaj gárdáját, a Falco pedig nem nyer. Tekintettel arra, hogy a szombathelyiek az utolsó előtti jászberényiekhez látogatnak, erre nem túl nagy az esély, de biztosat csak vasárnap este lehet mondani.

A másodosztályban még két forduló van hátra, keleten a Honvéd hibátlanul vezet, és biztos döntős, illetve a mindössze két vereséget elszenvedő, második helyen álló DEAC-ot sem lehet már megelőzni. Nyugaton a szintén hibátlan Tehetséges Fiatalok várhatják páholyból az utolsó két játéknapot, a második helyért azonban nagy küzdelmet vív az egyaránt 15/3-as mérleggel álló MTK-Törökbálint és a Budafok. Vasárnap 19 órától Budafok–MTK összecsapást rendeznek, amely minden bizonnyal eldönti a versenyfutást.

Legfrissebb hírek

Élményekkel és érmekkel újra kék-fehérben Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
34 perce

Roland Garros: Cobolli szerint Zverev pályafutása miatt is megérdemelte a Grand Slam-győzelmet

Tenisz
42 perce

Heti program: ismét pályán a magyar válogatott; kezdődik a 2026-os labdarúgó-vb

Magyar válogatott
46 perce

A győri tehetség végleg Olaszországba szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Hiába a BL-indulás, kirúgták Van Persie-t Hollandiában

Minden más foci
1 órája

Somogyi Ádám: Bárcsak valahogy visszaadhatnám a szeretetet!

Kosárlabda
1 órája

Vb-felkészülés: Kolumbia győztes főpróbát tartott Jordánia ellen

Foci vb 2026
2 órája

Örömteli hancúrozás a levegőben – Besenyei Péter 70 éves

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik