Bohókás edzés és bajnoki cím

ORLAY ZOLTÁNORLAY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2006.09.05. 00:37
Címkék
Akik már 13 évesen belekóstoltak a sikerbe (balról jobbra): Kovács Levente, Manhercz Ádám, Somlai Tamás, Francsics Dániel, Bendes Viktor
Akik már 13 évesen belekóstoltak a sikerbe (balról jobbra): Kovács Levente, Manhercz Ádám, Somlai Tamás, Francsics Dániel, Bendes Viktor
Akik már 13 évesen belekóstoltak a sikerbe (balról jobbra): Kovács Levente, Manhercz Ádám, Somlai Tamás, Francsics Dániel, Bendes Viktor
Akik már 13 évesen belekóstoltak a sikerbe (balról jobbra): Kovács Levente, Manhercz Ádám, Somlai Tamás, Francsics Dániel, Bendes Viktor

„Mennyi?” – szegezi a kérdést Váradi Ákos edző a Császár uszoda nyitott 25-ös medencéjében nyüzsgő növendékeknek.

„Tíz!” – érkezik a lurkók határozott válasza, jelezve, a kiadott penzumból már tíz „adagot” teljesítettek, amíg az edző figyelő szeme máshol járt. Sehogy sem jön ki ilyen rövid idő alatt, ráncolja is a homlokát Váradi, aki a nyári táborban felügyel a gyerekekre. Végül megegyeznek hétben, s a gyerekek folytatják az úszóedzést, Váradi pedig mesélni kezd: „Szeretnének sumákolni, de ilyen könnyen nem tudnak lóvá tenni.”

Természetes, hogy a vízipólós kölykök nem rajonganak túlzottan a labda nélküli edzésekért, de az alapozás ilyen, délelőtt úsznak 3-4 ezer métert, a Mikasák csak délután kerülnek elő. Ami már az első pillanattól mindenkinek feltűnik: itt minden gyerek remekül érzi magát, mosolyogva, egymást ugratva róják a hosszokat, pedig igen szűkös a hely a medencében negyven gyereknek. Nem könnyű mindig elegendő vízfelületet szerezni, kiváltképp ilyenkor, a nyári, edzőtábor jellegű foglalkozások alatt, amikor a T-com Pólósuli ifjoncai reggeltől délutánig az uszodában vannak.

Több okból is roppant népszerű a gyerekek között – és persze a szülők körében is, mert a 6-8 éves kölyköknek elsősorban ők keresik a sportolási lehetőséget – a Csapó Gábor és Faragó Tamás vezette egyesület. A hangulat remek, az eredmények nemkülönben – az 1993-as korosztály csapata az előző szezonban százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a bajnokságot –, a tagdíjért sem kell túl mélyen a zsebbe nyúlni, ráadásul a legjobbak edzőtáborba is utaznak. A tavasszal Zágráb volt a cél, ahol többek között a Mladost Zagreb korosztályos csapatát is magabiztosan felülmúlták a srácok. Nem is véletlen, hogy a válogatott keretbe öt játékost delegál a csapat. Ők (Manhercz Ádám, Francsics Dániel, Kovács Levente, Bendes Viktor és Somlai Tamás) kissé dideregve a szokatlanul hűvös augusztusban, de csillogó szemmel kezdenek mesélni „pályafutásuk” első lépéseiről. Céljaikról érdeklődve kiderül: a magyar első osztálynál senki sem adná alább, de „szóvivőjük”, Manhercz Ádám a londoni olimpiát is emlegeti. „Hat év múlva tizennyolc-tizenkilenc évesek leszünk, nem könnyű ilyen fiatalon bekerülni a válogatottba, de talán nem lehetlen, hogy esetleg ott legyünk már Londonban is” – mondja „Manó”. A gonosz kérdéstől, melyiküknek lehet erre a legjobb az esélye, elzárkóznak: „A csapat a fontos” – néhányan megirigyelhetnék ezt a hozzáállást. Még egy téma van, amelyről nem szívesen beszélnek, pedig jogos a felvetés: mi a helyzet a lányokkal? Némi mellébeszélés után: „Az a baj, hogy a mi osztályunkban csak egy csinos lány van” – böki ki egy, a neve és elsősorban osztálya elhallgatását kérő jókötésű legény.

Az edző szemével

„A legfontosabb, ami nálunk tizenhárom éve alaptörvény: egy gyereket sem küldünk el. Nyilvánvaló, hogy nem lehet mindenkiből olimpiai bajnok, de egészséges sportoló igen. Hatéves kortól foglalkozunk a gyerekekkel, az egyetlen követelmény a minimális úszástudás. A fiatalabbaknak én tartok bohókás, játékos edzést, hogy megszeressék a sportágat, a légkört, az uszodába járást. Az idősebbekkel Faragó Tamás foglalkozik, hogy mennyire eredményesen, az bizonyítja, hogy a kilencvenhármas korosztály százszázalékos teljesítménnyel nyert bajnokságot. A legjobbak tizenhárom éves kor után a Vasas utánpótláscsapatához kerülnek, tehát itt, a Komjádiban folytatják a pólózást.”

Csapó Gábor olimpiai bajnok
Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
6 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
6 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
7 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
7 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
7 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
7 órája
Ezek is érdekelhetik