Birtalan Botond, a gólvágó

2005.09.05. 23:29
Címkék
Birtalan Botond
Birtalan Botond
Birtalan Botond
Birtalan Botond
Birtalan Botond
Birtalan Botond
Három forduló alatt öt gólt szerzett a 16 éves Birtalan Botond (képünkön), a Vasas U17-es korosztályú csapatának tehetsége. Érdekesség, hogy ebből négyszer a Kazincbarcika hálóját zörgette meg.

- Ha egy korodbeli futballista srácot megkérdezek, mit szeretne elérni labdarúgóként, az általában a következőket válaszolja: bemutatkozni az NB I-ben, elérni a válogatottságot, majd egy remek külföldi szerződésre vágyik. Nálad ez hogy működik?
- Az újpesti Vituska Istvánhoz hasonlóan, egy-két éven belül én is szeretnék felkerülni az első csapatba, majd jó lenne megszilárdítani a helyem a korosztályos válogatottban, ugyanis hol kapok meghívót, hol nem. Az igazi azonban az lenne, ha a későbbiekben a spanyol Valenciához tudnék szerződni.

- A hét végén a csapatoddal Firenzében vettetek részt nemzetközi tornán. Megvolt a lehetőséged, hogy felhívd magadra a figyelmet?
- Sajnos csak egy gólt sikerült szereznem, igaz, keveset játszottam. Először kikaptunk három egyre az Empolitól, azt követően nyertünk még egy meccset, egyet pedig döntetlenre hoztunk, ez azonban nem volt elég a továbbjutáshoz.

- Hogy kezdődött el a tanév?
- Csak tegnap voltam először a Csanádi Árpád Sportiskolában, de még egészen laza nap volt, bár tudom, hogy a továbbiakban már nem lesz az. Nagy boldogsággal töltött el viszont, hogy a Ferencvárosban futballozó osztálytársaim már rögtön az első napon jelezték, hogy látták az újságot…
Legfrissebb hírek

Együtt énekelték a Székely Himnuszt a Csíkszereda és a Sepsi szurkolói – videó

Minden más foci
1 perce

A Szuperkupadöntőn is ott volt a Ferencváros El-visszavágójának játékvezetője

Európa-liga
21 perce

Tóth Balázsék edzőjével késő este közölték: új kapus után kell néznie

Légiósok
31 perce

Olympique Marseille: feltámadás helyett őskáosz és csődközeli helyzet

Francia labdarúgás
53 perce

Laskawy Ferenc: Nagyszerű brigád jött össze a Ferencvárosnál

Jégkorong
1 órája

Eltört az arccsontja a Nyíregyháza támadójának, műteni kell

Labdarúgó NB I
1 órája

A 16 éves Pápai Olivér országos csúcsbeállítással, Sárkány Zalánnal együtt döntős 400 gyorson a vizes Eb-n

Úszás
2 órája

ETO FC: kiszemelt a Rigából, Benbuali már Kairóban, elvi egyezség Tóth Rajmund ügyében

Labdarúgó NB I
2 órája