Anglia vonzza a fiatalokat

Vágólapra másolva!
2004.11.18. 21:36
Címkék
A Szalai László vezette U17-es együttes az idei évben nagyszerűen szerepelt, a csapat megnyerte a hazai rendezésű 24. nemzetközi ifjúsági tornát, és bronzérmes lett a lengyelországi Syrenka-kupán.
A ráckevei tornára Belgiumból és Angliából is érkeztek játékos-megfigyelők, és kora ősszel már három magyar fiatal is az angol második vonalban szereplő Stoke City játékosának vallhatta magát. Zsivóczky Norbert, Fekete Ádám, majd néhány héttel később Vass Ádám röppent ki a családi fészekből - amint arról az mlsz.hu is beszámolt."Csupán kedden és csütörtökön vagyunk iskolában, igaz, ekkor egész nap, s elsősorban a nyelvet tanuljuk - kezdte az élménybeszámolót Zsivóczky Norbert. - Meg lehet szokni ezt a fajta mentalitást, hiszen ez reményt ad arra, hogy egyszer a magyar fiatalokból is vérbeli profi lehessen. Bízom abban, hogy hamarosan bemutatkozom a felnőttcsapatban, s kibírom, hogy többet és másképp edzünk, mint otthon." Noel Blake, a Stoke City játékosakadémia vezetőedzője nagyon örül annak, hogy három magyart foglalkoztat a keretben. "Cseppet sem bántuk meg, hogy leigazoltuk a magyar srácokat - mondta a szakember. - Vass Ádám csak nemrég került hozzánk, de már most látszik, hogy nagyon jól tartja a labdát, nem veszíti soha el a középpályán vagy a védekező harmadban. Fekete Ádám igazi befejező csatár, életveszélyes a tizenhatoson belül. Zsivóczky Norbert pedig univerzális támadó játékos. A szélen és a pálya középen is feltalálja magát."Ha minden jól alakul, akkor néhány éven vagy talán hónapon belül újabb magyar játékosok bukkanhatnak fel Angliában.
Legfrissebb hírek

Schäfer András: A második félidőben szörnyen játszottunk

Magyar válogatott
32 perce

NBA: Barnes vezérletével nyert a Raptors, karriercsúcsokkal győzött a Hawks

Amerikai sportok
1 órája

Tóth Alex: Nehéz meccs volt, a végéig izgulni kellett

Magyar válogatott
1 órája

Littler tanári játékkal jutott a negyeddöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
7 órája

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
8 órája

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
8 órája

Szalai Attila: Miért ne szerezhetnénk meg a csoport első helyét?

Magyar válogatott
8 órája

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
8 órája
Ezek is érdekelhetik