Öt arany 1000 méteren

L. Á.L. Á.
2004.07.24. 22:21
Címkék
Ahogyan azt várni lehetett, kiválóan szerepeltek a magyar egységek a poznani U23-as és ifjúsági Európa-bajnokság döntőjének első napján. A szombati 1000 méteres versenyek a két korosztályban öt arany-, négy ezüst- és három bronzérmet hoztak a mieinknek, ráadásul ifi lányaink százszázalékosan teljesítettek, hiszen mindkét számban elhódították az első helyet.
Kajak egyesben Szabó Gabriella 700 méter környékén törte meg német riválisa erejét, míg a Hegyi Réka, Csipes Tamara páros rajt-cél győzelmével első nagy nemzetközi sikerét aratta.
A férfiaknál az U23-sok között Kucsera Gábor olyan idővel (3:29.38) győzött, amely a felnőttmezőnyben is sokat érne, a Sík Márton, Csamangó Attila, Boros Gergely, Kucsera Gábor alkotta kvartett fél hajóhosszal nyert, míg a Szabó Gergely, Boros Attila páros mindössze hat ezredmásodperccel "bukta el" az aranyérmet.
"A különbség élőben láthatatlan volt, és szabad szemmel a célfotó alapján sem lehetett különbséget felfedezni – mondta Vaskuti István versenyigazgató – végül a felvétel digitális, gépi átvilágítása mutatta ki a valóságban körülbelül egy centiméteres különbséget."
Az ifi fiúk között még egy magyar aranyérem született: Gönczy Gábor és Paumann Dániel 200 méternél ellépve riválisaitól meggyőző fölénnyel diadalmaskodott kajak párosban.

Szavazás

Elégedett kajak-kenusaink athéni eredményével?

Írja be az itt látható számot!
---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
32 perce

Óriási angol védelmi hiba után már a 2. percben vezetést szereztek a spanyolok a Wembleyben

Minden más foci
37 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük az ukrán–magyar meccset

Magyar válogatott
57 perce

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
1 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
1 órája