Szakáganként egy magyar menő

G. G.G. G.
Vágólapra másolva!
2003.08.28. 20:25
Címkék
Legjobbjaink a föld túlfelén bizonyíthatnak: ifjúsági csapatunk péntektől Komacuban, felnőttválogatottunk pedig két hét múlva Gainesville-ben áll rajthoz a kajak-kenu világbajnokságon.
A fiatalok közül Járik Gergely Japán helyett kis híján az Egyesült Államokba utazhatott volna (minthogy Szabó Gergellyel mindkét hazai felnőtt válogatón előkelő helyen zártak K–2 1000 méteren), mígnem edzőjük, Tóth László és Angyal Zoltán szövetségi kapitány úgy döntött: inkább a Bártfai Krisztián, Bauer Márton párost küldi harcba az olimpiai kvalifikációért.Szabó – aki az ifjúsági korosztályból kiöregedett – végül az athéni előolimpiára mehetett, Járik pedig maradt a komacui különítményben. Meghatározó ember: 500 és 1000 méteren éremeséllyel indul kajak egyesben, mi több, az utóbbi távon tagja, és Schenk Áronnal egyetemben motorja, a négyesnek is. Szabó távollétében és Járik egyéb elfoglaltsága miatt Molnár Péter és Katona Gergely alkotja a szintúgy dobogós helyért küzdő párosunkat 500 méteren.A női kajakosoknál Kozák Danusa első az egyenlők között: ifjúsági Európa-bajnokunk 500 egyesben, illetve mindkét távon – Szakállas Évával – párosban versenyez. K–2-esük erejét jelzi, hogy épp olyan időeredményre képesek, mint két évvel ezelőtt ifistaként a manapság már a felnőtt vb-re készülő Paksy Tímea, Benedek Dalma duó. Női négyesünk szinte mindig, minden korosztályban az elsőségre törhet, ám a Szakállas, Faldum Bereniké, Szabó Gabriella, Gáspár Zita összetételű egység kissé későn ült össze ahhoz, hogy diadaluk eshetőségéről cikkezzünk.Kenusaink is követik a fent bevált receptben leírtakat: a gárda arra a Sáfrán Mihályra épül, aki hazai vizeken két-két és fél hajóval előzi a szakág második helyezettjét, történetesen a testvérét, Sáfrán Mátyást. Mihály 1000 méteren egyesben, ötszázon egyesben és négyesben térdel oda a rajthoz a Kiba-tavon. Szólóban nyújtott teljesítményéről még biztosan szólhatunk. Séra Miklós szövetségi edző csapatára pénteken az elő-, hétvégén délelőttönként a középfutamok, míg délutánonként a döntők várnak.
Legfrissebb hírek

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
27 perce

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
27 perce

Világkupa-ezüstérmes a magyar speciális olimpikon labdarúgó-válogatott

Minden más foci
50 perce

Komáromi vereség Nagymihályban

Minden más foci
1 órája

Micsoda dobás! Halász Bence majdnem egy méterrel megdöntötte az egyéni csúcsát – videó

Atlétika
1 órája

Hat magyar érem a Teqball Tour budapesti rajtján

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa: eddig az összes idei világversenyen dobogón a magyar fiatalok

Utánpótlássport
1 órája

Triatlon szupersprint ob: Dobi Gergő és Szobácsi Laura nyert Pécsen

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik