Úszás: Öngyilkos akartam lenni – Szilágyi Liliána

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.01.02. 20:55
null
Szilágyi Liliána (Fotó: Derencsényi István)
Az édesapját testi, lelki és szexuális bántalmazással vádoló úszó, Szilágyi Liliána hat évvel ezelőtt, egy családi nyaralás során kétségbeesésében véget kívánt vetni a saját életének – erről a Hír TV Magánterület című műsorában beszélt.

„A bántalmazás egy olyan sokrétű részből áll, ami nehezen érthető, és aki nem élte át, az igazából nem is érti, ami teljesen normális és remélem, hogy sokan nem értik, merthogy nem élték át” – osztotta meg a műsorban Szilágyi Liliána.

„2015 év végén öngyilkos akartam lenni. Elmentünk egy családi nyaralásra és azt éreztem, hogy nem tudom, egyszerűen nem látok kiutat. Az anyám nem volt jó állapotban, nem tudtunk egymásra támaszkodni, a húgomnak nem tudtam védelmet adni akkor már igazából annyira, amennyire szerettem volna, féltettem őt nagyon, hogy esetleg sérül a mi kapcsolatunk megfelelő kapcsolatunk hiányában, és hát az apám nagyon-nagyon elborult volt akkor már. Nálunk úgy működött ez, hogy ahogyan jöttek az eredményeim, annál jobban tört meg és nyomott el és annál jobban kaptam a retorziókat, ha esetleg nem azt csináltam, azt mozdultam, azt beszéltem, ahogyan ő azt elmondta nekem, hogy kell” – árulta el a megrázó esetet Szilágyi Liliána.

„A nagyapám rám hagyott egy kinyitható kiskést, levittem a tengerpartra és azt mondtam, hogy nem megy tovább. Én nekem nem megy tovább, elég, én kiszállok. Ültem ott és valami belső hang azt mondta, hogy nincs vesztenivalóm.”

Az úszónő a műsorban arról is beszélt, azért tárja nyilvánosság elé a történetét, mivel segíteni szeretne azoknak, akik hasonló nehézségeket élnek át. Szilágyi Liliána beszámolt az esetről is, amikor először állt ki sikeresen magáért édesapjával szemben.

„Az egyik nap még az Európa-bajnokság előtt egyszer elborult és nekem jött. És életemben először megvédtem magamat vele szemben. Ebből az következett, hogy rájöttem, annyi elfojtott düh van bennem vele szemben, hogy nem fogok tudni leállni azzal, hogy védekezek. Egy verekedéshelyzet alakult ki. Amikor rájöttem erre, akkor bekapcsolt az bennem, hogy ennél többet nem tehetek. Félájult voltam, amikor az anyám leszedte rólam. Utána ő is elborult, és azt mondta hogy most azonnal menjek el, akárhova.”

A TELJES BESZÉLGETÉS

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot! Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni. Ingyenes és a nap 24 órájában hívható az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a 06-80-20-55-20-as telefonszámon!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik