Úszás: Katie Ledecky egy év szünet után versenyez ismét

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.03. 13:22
null
Ledecky egy év szünet után versenyez ismét (Fotó: AFP)
A világ leghíresebb úszói közé tartozó amerikai Katie Ledecky egy évi szünet után először versenyez a héten – írja az MTI.

 

Az ötszörös olimpiai bajnok a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpiára készül, s első felmérője lesz a szerdától zajló texasi viadal, amelyen egyéni olimpiai számaiban, 200, 400, 800 és 1500 méter gyorson indul, de vízbe ugrik az 50-es és a 100-as sprintszámokban is.

A San Antonió-i verseny rajtja előtt elmondta, hogy amennyire lehetett, a koronavírus-járvány körülményei közepette is edzett, amellett tanulmányaira is odafigyelt, s pszichológus diplomája megszerzése után a politikatudományokban képezi tovább magát.

A több számban világcsúcstartó, 15-szörös világbajnok arról is beszélt, hogy nem tudja, mi vár rá Tokióban. Kérdéses számára például, hogy a sportolókat milyen gyakran és hol tesztelik koronavírusra az olimpián, az úszóversenyek helyszínét sem ismeri közelebbről. Reményének adott hangot, hogy a japán házigazdák képesek lesznek menedzselni a játékokat a pandémia jelentette nehézségek dacára is.

Ledecky kitért a doppingellenőrzésre is, megemlítve, hogy miközben Amerikában tavaly folytatódtak a szokásos vizsgálati eljárások, ő maga csatlakozott az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének „Believe 2020” elnevezésű projektjéhez, amelynek keretében amerikai olimpikonok otthonában is végeztek vizelet- és vérvizsgálatokat a doppingellenőrök. Ugyanakkor hozzáfűzte, hogy vannak benne kérdőjelek a világban másutt folyó ellenőrzések miatt.

„Valóban aggódom – jelentette ki – Érzek némi bizonytalanságot, mert mit sem hallottam arról, hogy mennyit tesztelnek más országokban.”

Ledeckyt jelenleg hetente többször tesztelik a Covid-19 szempontjából is edzés közben, s próbálja modellezni mindazt, ami egy nagyon szokatlan körülmények között zajló olimpián várhat rá.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik