Úszás: tanuszodát adtak át a Borsod vármegyei Cigándon

Vágólapra másolva!
2023.04.14. 15:14
null
Tanuszodát adtak át Cigándon – a kép illusztráció (Fotó: Getty Images)
A Bodrogköz első tanuszodáját adták át a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Cigándon pénteken, a csaknem 900 millió forintos állami támogatásból felépült sportlétesítmény versenyek tartására alkalmas medence is található.

 

Juhász Tünde, az Építési és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára az átadó ünnepségen beszélt a mindennapos testnevelés bevezetéséről, mellyel kapcsolatban elmondta: 2012 óta szinte minden egészségügyi mutatóban javult a diákok fittségi állapota. Hozzátette, ez az eredmény arra ösztönözte a kormányt, hogy a mindennapos testneveléshez a megfelelő infrastruktúrát is megteremtse, építsen új tornatermeket, csarnokokat és tanuszodákat. Hozzáfűzte: a vidék felzárkóztatása számukra azt jelenti, hogy legyen jobb, versenyképesebb falun, községben, kisvárosban élni mint korábban.

Juhász Tünde elmondta, hogy a cigándi járásban átadott tanuszoda hiánypótló, hiszen esélyt és helyszínt ad a térségbeli gyermekek mindennapos sportolására, egészségesebb életkörülményeinek javítására. Köszöntőjében elmondta, az uszoda teljes egészében költségvetési forrásból, csaknem 900 millió forintból épült meg, benne egy nyolcvan centiméter mély tanmedencével és egy százkilencven centiméter mélységű, akár versenyek lebonyolítására is alkalmas úszómedencével.

Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője a járási tanuszoda átadását történelmi eseménynek nevezte, hiszen mint mondta ez a Bodrogköz és Cigánd első uszodája, emellett köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette az intézmény megépülését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik