Úszás: Az igazság fáj, de kimondom – Milák a hazai gyengeségekről

I. SZ.I. SZ.
2020.11.22. 15:05
null
Milák Kristóf tokiói álmairól is beszélt a Csisztu Sport Castben (Fotó: Török Attila)
Milák Kristóf világ- és Európa-bajnok úszó – aki nemrég átesett a koronavírus-fertőzésen – a Csisztu Sport Cast november 22-i adásában elmondta, maradéktalanul felépült, és az izomveszteségen kívül nem élte meg rosszul a betegséget.

„Visszamentem az uszodába és ugyan senki nem mondta, de látszott az arcokon a megdöbbenés, hogy mennyivel vékonyabb vagyok” – mondta a betegségétől Milák.

Az úszásról elmondta, eleinte nem vette komolyan, „aztán az edzőm mondta, hogy jó a vízfekvésem, belőlem úszó lesz”.

A háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok 15 évesen vette észre, hogy saját maga is képes javítani a technikáján.

„A mai napig változik az úszásom, szeretek kísérletezni, versenyről versenyre megélni a fejlődést” – mondta Milák, aki úgy készül, hogy 2021-ben lesz olimpia.

Örülne neki, ha nem zárt kapuk mögött, hanem nézők előtt nyerne.

„Nem vágyom egyéni csúcsra, meg fogok elégedni az aranyéremmel is” – tette hozzá.

A 200 méteres pillangóúszás világcsúcstartója kendőzetlenül beszélt a magyar úszósport „gyerekbetegségeiről” is.

„Az igazság fáj, de kimondom: hazai probléma, hogy a rajtjaink és a fordulóink nem igazán erősek. A sportoló azt csinálja, amit az edző mond – lehet, hogy kellene egy olyan edző, aki tudja, hogy hogyan kell megtanítani a versenyzőt jól rajtolni és fordulni” – fogalmazott meg ritkán hallott szakmai kritikát Milák Kristóf.

Legfrissebb hírek

„A kluboknak együtt kell fejlődniük a szurkolókkal” – megnyitott az idei Football Forum Hungary

Minden más foci
2026.04.21. 10:34

Jackl Vivien: megvan a harmadik Eb-szint; Milák Kristóf: 100 pillangón a világ idei legjobbja

Úszás
2026.04.19. 20:19

Milák Kristóf megtörte Szabó Szebasztián nagy sorozatát

Úszás
2026.04.17. 20:16

Milák Kristóf megvédte címét 100 gyorson

Úszás
2026.04.16. 20:45

Milák Kristóf Márton és Németh mögött – egyelőre

Úszás
2026.04.15. 19:27

Úszás: Milák Kristóf visszatért az ob-n, és a 100 gyors után a 200 pillangó előfutamát is megnyerte – VIDEÓK

Úszás
2026.04.15. 11:44

Úszás: Szabó Álmos azt sem bánja, ha Milák Kristóf kikap az ob-n

Úszás
2026.04.13. 13:45

Gianni Merlo maradt az AIPS elnöke, Csisztu Zsuzsára szavazott a tagság negyede

Egyéb egyéni
2026.04.13. 10:57
Ezek is érdekelhetik