Tokió 2020: helyi idő szerint reggel lesznek az úszódöntők

MTI MTIMTI MTI
2018.07.19. 15:47
null
A tokiói olimpia úszóversenyeinek helyszínét még építik (Fotó: AFP)
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) vezető testülete, a Bureau csütörtökön úgy döntött, hogy támogatja az amerikai televíziós társaságok kérését, és a 2020-as tokiói nyári olimpián helyi idő szerint délelőtt lesznek az úszódöntők (magyar idő szerint a kora hajnali órákban).

 

 

A testület szűkszavú közleménye szerint lausanne-i ülésükön „elfogadták, hogy a finálék délelőtt legyenek”.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdán hagyta jóvá a két év múlva esedékes ötkarikás játékok versenyeinek napi bontását, ám az úszó, műúszó és műugró számok pontos időrendjéről még nem nyilatkozott – Kit McConnell sportigazgató elmondta, a FINA döntésére vártak az ügyben.

Legutóbb – ugyancsak az olimpiát közvetítő amerikai televíziós társaságok nyomására – a 2008-as pekingi játékokon rendezték fordított időrendben az úszóversenyeket.

Az NBC csatorna 2032-ig 7.65 milliárd dollárt (2100 milliárd forintot) fizet a nyári és téli játékok közvetítési jogaiért. A döntésnek köszönhetően az amerikai nézők helyi idő szerint fő műsoridőben láthatják majd az olimpiai úszóversenyeket.

Korábban a tengerentúli társaságok kérésére az idei, pjongcsangi téli olimpia műkorcsolyadöntőit is délelőtt rendezték.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09