Vizes Eb: Magyarország pályázik a 2020-as rendezésre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.01. 18:39
A Magyar Úszószövetség, illetve a Magyar Vízilabda-szövetség megpályázza a 2020. évi LEN úszó Európa-bajnokság, valamint az olimpiai kvalifikációs vízilabda Európa-bajnokság rendezési jogát.

Korábban többször is kifejezésre jutott, hogy az újonnan épülő új úszókomplexum nem maradhat kihasználatlan a 2017. évi FINA-világbajnokság után sem. Mint ismeretes, 2019-ben a Dagály lesz a helyszíne a junior úszó-világbajnokságnak, és most újabb rangos események érkezhetnek a normál üzemmódban is 5000 fő befogadására alkalmas létesítménybe.

„A májusban megválasztott LEN Büro július 9-én és 10-én Budapesten ülésezik – kommentálta a hírt Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke, aki továbbra is a LEN gazdasági vezetője. – Nagyszerű lenne, ha már most megszületne a számunkra kedvező döntés, ennek érdekében mindent megteszünk a lehetőségeink szintjén. Mellettünk szól, hogy hazai pályán indulunk harcba, és hogy az új komplexumnak már most csodájára jár mindenki. Ellenérv lehet, hogy 2005 óta a július 6-tól 10-ig sorra kerülő hódmezővásárhelyi junior úszó Eb már a hatodik magyar rendezésű úszó kontinensbajnokság, hiszen 2006-ban, 2010-ben és 2012-ben felnőtt Eb-nek adtunk otthon, 2007-ben rövid pályás Eb-nek, 2005-ben junior úszó Eb-nek, emellett sorjáztak a vízilabda-események, köztük a 2014-es Európa-bajnokság, legutóbb pedig a Bajnokok Ligája hatos döntőjén szurkolhattak a nézők, amelyre jövőre szintén az új uszodában kerül sor.”

Ebben a ciklusban 2014-ben Berlin, 2016-ban London volt az úszó kontinensviadal házigazdája, 2018-ban Glasgow várja Európa legjobb úszóit, műugróit, szinkronúszóit és nyílt vízi úszóit, míg Barcelona a vízilabdázókat.

Legfrissebb hírek

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
1 órája

Mihályvári-Farkas Viktória: Nem voltak elvárásaim magammal szemben

Úszás
5 órája

„Kezdek visszatérni” – Jackl Vivien ismét élvezi az úszást

Úszás
5 órája

„Nagyon odatettük magunkat!” – örömszavak az ezüst után

Úszás
16 órája

Élje át újra, ahogy ezüstérmes lett a női 4x200-as gyorsváltó

Úszás
17 órája

Úszó Eb: ezüstérmes a női 4x200-as gyorsváltó!

Úszás
18 órája

Úszó Eb: Szabó-Feltóthy Eszter döntős 200 méter háton, Kokas Fanni kiesett

Úszás
18 órája

Úszó Eb: Milák Kristóf országos csúccsal döntős 50 pillangón

Úszás
19 órája