Búvárúszás: Eger uszonyos és búvárúszó világkupát rendezhet

MTI MTIMTI MTI
2012.01.23. 18:56
Címkék
Eger ad otthont a VII. uszonyos és búvárúszó világkupának február 25-én és 26-án – jelentette be hétfőn a hevesi megyeszékhelyen a világszövetség alelnöke.

„A két nap alatt több mint háromszáz sportoló méri össze tudását vízfelszíni és víz alatti, mono- illetve kétuszonyos úszásban, ötven és ezerötszáz méter közötti távokon a Bitskey Aladár uszodában” – közölte Nyíri Iván.

Az európaiakon kívül várnak versenyzőket Ausztráliából, a Fülöp-szigetekről, Indonéziából és Új-Zélandról is. A vízfelszíni úszást pipa, a víz alattit pedig oxigénpalack segíti – tette hozzá.

Nyíri elmondta: Magyarország a búvárúszásban komoly nagyhatalom, a nemzetek rangsorában az eredmények alapján a 4–5. helyet foglalja el. Ezért hazai sikerekre is számítanak az egri versenyen.

A sajtótájékoztatón azt is bejelentették, hogy a világkupa ideje alatt Egerben tartja 176. elnökségi ülését Búvár Világszövetség. Ezen a tervek szerint Nyíri Ivánt választják a szervezet új elnökévé.

A város önkormányzata a Hotel Eger and Park szállodával közösen pályázta meg a versenyt. Utóbbi komoly sportlogisztikai segítséget nyújt a világesemény megrendezéséhez, egyben kedvezményes szálláslehetőséget biztosít az Egerbe érkező sportolóknak.

A hevesi megyeszékhely Hódmezővásárhellyel, Kecskeméttel és Miskolccal versengve nyerte el a rendezés jogát.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
6 perce

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
6 perce

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
14 perce

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
15 perce

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
28 perce

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
35 perce

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, hat gólt kapott a Villarreal a PSG-től

Bajnokok Ligája
40 perce

A megismételt büntetőből lőtt találat új erőt adott, a United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
40 perce