Úszás: a szövetség szerint az MTV meg tudná oldani az Eb közvetítését

2009.12.03. 10:24
Címkék
A Magyar Úszó Szövetség közleményt adott ki, amelyben úgy véli, az MTV indokolatlanul mondta le a rövid pályás Európa-bajnokság közvetítését.

A MÚSZ-nak tudomása van arról, hogy a rövid pályás úszó Eb jogdíját az MTV az EBU felé már kiegyenlítette, tekintettel arra, hogy ez az esemény is része annak a csomagnak, amely 2013-ig valamennyi rangos európai úszóesemény közvetítési jogát tartalmazza. A budapesti kontinensviadal szintén ennek a csomagnak a része.

„Az MTV-nek természetesen költséggel jár a budapesti úszó Eb közvetítése technikai feltételeinek biztosítása. Ezt az összeget jelölték meg először 800, majd 500, újabban 350 millió forintban – tekintettel arra, hogy a Magyar Úszó Szövetség a valós árakat számos alkalommal közzétette.

A rövid pályás úszó Európa-bajnokság sugárzásának elmaradása gazdaságilag indokolatlan. Az MTV-nek a riporter esetleges utazási költségein kívül a közvetítés vonalköltségét, valamint a kommentátor állást kell fedeznie (amennyiben a riporter nem a hazai stúdióból közvetít).

A nehéz anyagi helyzetben lévő MTV sorozatban a műsorok ismétlésére kényszerül. A rövidpályás úszó Eb-n a magyar úszók remélt kiváló szereplése megismételhetetlen lesz.

A MÚSZ változatlanul kéri és ösztönzi, hogy legalább az m2-es csatornán – a múlthoz hasonlóan a reggeli magazinműsor ismétlésének helyén – közvetítse itthonról vagy a helyszínről az eseményt. A szövetség egyidejűleg kéri, hogy Medveczky Balázs, az MTV ügyvezető alelnöke fontolja meg a jövő évi budapesti úszó Európa-bajnokság közvetítésének lehetőségét, figyelembe véve, hogy ez a verseny ígérkezik 2010-ben a nemzetközileg is legnagyobb érdeklődést kiváltó hazai eseménynek. Az 51 tagországot tömörítő LEN legtöbb nemzeti szövetsége már megrendelte és lefoglalta a szállását, az előkészületek javában folynak, nem túlzás azt mondani, hogy a hazai várakozás is jelentős" – áll a szövetség közleményében.

Legfrissebb hírek

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skóton

Minden más foci
9 perce

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
13 perce

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
20 perce

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
21 perce

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
23 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
23 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
59 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
2 órája