Tokió 2020: Thomas Bach kiállt a nézők kizárása mellett

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.07.10. 10:17
null
Thomas Bach üzent (Fotó: AFP)
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke „szükséges döntésnek” nevezte, hogy zárt kapuk mögött rendezik a július 23-án kezdődő tokiói ötkarikás játékok összes versenyét – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

„Az olimpia biztonságos lebonyolításához szükség volt erre a döntésre. Remélem, mindannyian egyetértünk abban, a legfontosabb, hogy a játékokat megrendezzük, és megvalósíthassátok olimpiai álmotokat" – mondta az MTI által idézett Bach a résztvevő sportolóknak küldött videoüzenetében.

A német sportvezető hozzátette, senkinek nem kell egyedül éreznie magát versenyzés közben, hiszen a televízió jóvoltából világszerte emberek milliárdjai figyelik majd az eseményeket. Bach úgy fogalmazott, a műsorszolgáltatók az olimpia történetének legátfogóbb közvetítésével készülnek – tette hozzá a távirati iroda.

A koronavírus-járvány miatt a japán kormány negyedszer vezetett be rendkívüli állapotot Tokióban – hétfőtől augusztus 22-ig –, ezúttal azért, mert a fővárosban továbbra is emelkedik a fertőzöttek száma, terjed az indiai eredetű delta vírusmutáció, és közben a nyári időszak miatt a lakosság is egyre tevékenyebb.

A helyi szervezők csütörtökön úgy döntöttek, hogy a külföldi szurkolók és önkéntesek után a japán nézőket sem engedik be a helyszínekre, vagyis a versenyeket zárt kapuk mögött rendezik meg – írta az MTI.

A tavalyról idénre halasztott olimpia július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart. A játékokon 176 magyar sportoló vesz részt. A paralimpia augusztus 25-én kezdődik, a magyar paralimpiai csapatnak 37 kvótája van jelenleg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik