Tokió 2020: győzött a címvédő dán férfi kézilabdacsapat

2021.07.26. 12:02
null
Egyiptomot is legyőzte Dánia (Fotó: AFP)
Dánia sima, 32–27-es győzelmet aratott Egyiptom ellen a tokiói olimpia férfi kézilabdatornájának 2. fordulójában, míg a spanyolok szoros mérkőzésen verték a norvégokat.

 

Az első félidőben még tartotta magát az egyiptomi válogatott, csupán 10–10-nél, és 11–11-nél tudott egyenlíteni Dánia, a szünetre pedig 15–14-re vezetett afrikai együttes. A fordulás után aztán beindult a dán henger, és 17–17 után egészen ötgólos különbséget alakított ki Dánia, amely 32–27-re győzött.

A spanyolok az első félidőben még 14–13-as vereségre álltak, de a szünet után fordítani tudtak, és győztek 28–27-re Norvégia ellen. Spanyolország győzelmében fontos szerepet játszott Adria Figueras, aki tíz gólt szerzett.

Egy, a végletekig kiélezett mérkőzésen győzött Portugália Bahrein ellen: az ázsiai ország válogatottja az első játékrészt követően 15–14-re vezetett, majd nagyon sokáig úgy tűnt, hogy meg is nyeri a mérkőzést. Az utolsó két percben aztán a portugálok összekapták magukat, fordítottak 26–25-re, azonban a győzelmükhöz az is kellett, hogy a bahreiniek kihagyjanak egy hetest 21 másodperccel a találkozó vége előtt. A svédek hasonlóan szoros összecsapást nyertek meg 28–26-ra a japánok ellen.

Korábban Franciaország 34–29-re verte Brazíliát, míg Németország 33–25-re győzött Argentína ellen.

TOKIÓ 2020
KÉZILABDA
FÉRFIAK
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT

Brazília–Franciaország 29–34
Argentína–Németország 25–33
Spanyolország–Norvégia 28–27

 

AZ ÁLLÁS
1. Franciaország 2 2 – – 67–56 +11 4
2. Spanyolország 2 2 – – 56–54 +2 4
3. Németország 2 1 – 1 60–53 +7 2
4. Norvégia 2 1 – 1 54–52 +2 2
5. Brazília 2 – – 2 53–61 –8 0
6. Argentína 2 – – 2 52–66 –14 0

B-CSOPORT
Egyiptom–Dánia 27–32
Bahrein–Portugália 25–26
Japán–Svédország 26–28

AZ ÁLLÁS
1. Dánia 2 2 – – 79–57 +22 4
2. Svédország 2 2 – – 60–57 +3 4
3. Egyiptom 2 1 – 1 64–63 +1 2
4. Portugália 2 1 – 1 57–62 –5 2
5. Bahrein 2 – – 2 56–58 –2 0
6. Japán 2 – – 2 56–75 –19 0

 

Legfrissebb hírek

Dél-Afrika olimpiai rendezésre pályázna

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:07

Los Angeles 2028: bemutatták a hivatalos szlogent

Egyéb egyéni
2026.10.28. 15:58

Valóságos regény az 1956-os melbourne-i olimpia magyar küldöttségének utazása

Népsport
2026.10.25. 09:37

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
2026.10.16. 11:56

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04

Közel kétharmados a budapesti olimpia támogatottsága a friss közvélemény-kutatás szerint

Egyéb egyéni
2026.10.07. 17:51

Olimpia 2036: Magyarország is jelezte a rendezési szándékát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 14:10