Tokió 2020: 350 ezer aláírással benyújtották a szervezőkhöz az olimpia ellenes petíciót

2021.05.14. 14:32
null
Már 350 ezer aláírást összegyűjtöttek a tüntetők az olimpia törlésére. (Fotó: AFP)
A Reuters számolt be arról, hogy az olimpia megrendezés ellen tiltakozók hivatalosan is benyújtottak egy már 350 ezer aláírást tartalmazó – ezt a mennyiséget kilenc nap alatt gyűjtötték össze – petíciót a szervezők felé. Az oka, hogy a japán emberek nem szeretnék, ha megvalósulnának a játékok a koronavírus negyedik hulláma miatt.

Az „Állítsuk meg a tokiói olimpiát” kampány vezetője, Kendzsi Ucunomija elmondta, hogy csak akkor lehet megtartani egy világméretű sportfesztivált, ha Japán már vendégeket és sportolókat is tiszta lelkiismerettel tud fogadni.

„Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ez megtörténjen, így törölni kell az olimpiát. Ha mégis megtartanák, akkor értékes forrásokat kellene átvinni a játékokra az egészségügyből” – mondta a vezető.

A kampány szervezői a petíciót a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottsághoz (IPC) is benyújtották, valamint Tokió polgármesterének, Juriko Koikének is továbbítják. Utóbbi a Reuters megkeresésére azt mondta, hogy tovább folytatják a munkát, hogy meg tudják őrizni az olimpia biztonságát.

Mint ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a japán kormány három hónappal a tokiói olimpia előtt kiterjesztette a járványügyi veszélyhelyzetet Japánban.

Legfrissebb hírek

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03

Köln megerősítette olimpiarendezési tervét

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:09

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49

Népsport: hol volt még Budapest és a szuezi válság?

Népsport
2026.06.17. 14:23

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
2026.06.14. 17:21

„Minden idők legjobb EOC-közgyűlését rendezték Budapesten” – Szpirosz Kapralosz elnök az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.14. 13:03
Ezek is érdekelhetik