Tokió 2020: már a 16 között búcsúztak a női világelső brazil strandröpisek

Vágólapra másolva!
2021.08.01. 17:11
null
A német páros ünnepelhetett (Fotó: afp)
A nyolcaddöntőben búcsúzott a brazil Agatha Bednarczuk, Eduarda Santos Lisboa páros a tokiói olimpia női strandröplabdatornájától – számolt be róla az MTI.

 

Az öt éve, Rióban még Bárbara Seixassal ezüstérmes Agathát és ifjúsági olimpiai aranyérmes társát a 16 között a német Laura Ludwig, Margareta Kozuch kettős győzte le óriási csatában, három játszmában úgy, hogy mindhárom szett a minimális, kétpontos különbséggel dőlt el.

Ludwig – akkor még Kira Walkenhorst partnereként – Rio de Janeiróban aranyérmes volt. Új partnere, Kozuch 2017-ben váltott strandröplabdára, előtte a német teremválogatottban 336 alkalommal szerepelt, 2016-ban pedig az olasz Casalmaggiore tagjaként megnyerte a Bajnokok Ligáját.

Búcsúzott a versenytől a világranglista-3. amerikai Kelly Claes és Sarah Sponcil is, ők a kanadai Heather Bansley, Brandie Wilkerson duóval szemben maradtak alul ugyancsak nagy csatában.

A nyolcaddöntők hétfőn zárulnak, kedden és szerdán a negyeddöntőket rendezik, csütörtökön az elődöntők következnek, a női éremcsatákat pénteken, a férfiakét szombaton bonyolítják le – írja az MTI.

STRANDRÖPLABDA
NYOLCADDÖNTŐ
FÉRFIAK
Cherif, Ahmed (katari)–Lucena, Dalhausser (amerikai) 2:1 (-14, 19, 11)
Mol, Sörum (norvég)–Brouwer, Meeuwsen (holland) 2:0 (17, 19)
HÉTFŐN JÁTSSZÁK
Szemenov, Lesukov (orosz)–M. Grimalt, E. Grimalt (chilei)
Evandro, Schmidt (brazil)–Plavins, Tocs (lett)
Gaxiola, Rubio (mexikói)–Alison, Álvaro (brazil)
Fijalek, Bryl (lengyel)–Nicolai, Lupo (olasz)
Gibb, Bourne (amerikai)–Thole, Wickler (német)
Herrera, Gavira (spanyol)–Kraszilnyikov, Sztojanovszkij (orosz)
NŐK
Kozuch, Ludwig (német)–Ágatha, Duda (brazil) 2:1 (19, -19, 14)
Bansley, Wilkerson (kanadai)–Claes, Sponcil (amerikai) 2:1 (-22, 18, 13)
Ana Patrícia, Rebecca (brazil)–Vang Fan, Hszia Hszin-ji (kínai) 2:0 (14, 21)
Kravcenoka, Graudina (lett)–Makroguzova, Holomina (orosz) 2:1 (-16, 17, 13)
Heidrich, Vergé-Dépré (svájci)–Hüberli, Betschart (svájci) 2:1 (12, -19, 21)
Clancy, Artacho del Solar (ausztrál)–Hszüe Csen, Vang Hszin-hszin (kínai) 2:0 (20, 13)
HÉTFŐN JÁTSSZÁK
Pavan, Humana-Paredes (kanadai)–Liliana, Elsa (spanyol)
Lidy, Leila (kubai)–Ross, Klineman (amerikai)

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
Tegnap, 6:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik