Tokió 2020: Budapesten találkozhat az olimpia hőseivel

MTI/K. B.MTI/K. B.
2021.08.18. 18:29
null
Lőrincz Tamás és Lőrincz Viktor pénteken lép színpadra a Március 15. téren (Fotó: Földi Imre)
Ünnepi hétvége keretében pénteken, valamint szombaton az érdeklődők és sportbarátok magyar olimpikonokkal találkozhatnak a budapesti Március 15. téren, ahol nagyszabású kiállítás is megtekinthető lesz, az utóbbi néhány évtized legjobb magyar sportfotóiból – írja az MTI.

 

A szervezők tájékoztatása szerint a kétnapos rendezvény minden korosztálynak kínál érdekességeket. A gyermekekről sem megfeledkezve egy interaktív, sporttematikájú játszótérrel is készülnek, ahol bárki próbára teheti a képességeit, és megtudhatja, melyik sportághoz illenek leginkább az adottságai.

A szabadon és ingyenesen látogatható programok mindkét napon 9 órától kezdődnek és pénteken 18, míg szombaton 20 óráig tartanak. Az olimpiai hősökre 13 órától, óránkénti bontásban lehet számítani, a velük való körülbelül 25-30 perces színpadi beszélgetést 10-15 perces közönségtalálkozó követi, amely során közös fényképezésre is lesz lehetőség.

Pénteken – a teljesség igénye nélkül – Lőrincz Viktor, Lőrincz Tamás, Szatmári András, Tótka Sándor, Kovács Ágnes, Güttler Károly és Csipes Tamara lép színpadra, míg szombaton többek között Szécsi Zoltán, Fodor Rajmund, Varga Dániel, Késely Ajna, Leimeter Dóra, Szűcs Gabriella, Czene Attila, Risztov Éva, Wladár Sándor, Dombi Rudolf, Pulai Imre, Szabó Gabriella, Gémesi Csanád, valamint Decsi Tamás érkezik.

További részletek és az órára lebontott program ITT található.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09