Tenisz: megvan Federer idei első tornagyőzelme!

Vágólapra másolva!
2013.06.16. 16:28
null
Roger Federer pályafutása során hatodszor győzött Halléban (Fotó: Action Images – archív)
Halléban aratta idei első tornagyőzelmét Roger Federer: a svájci teniszező a döntőben Mihail Juzsnijt győzte le szetthátrányról fordítva (6:7, 6:3, 6:4). A 31 éves kiválóság hatodik alkalommal nyerte meg a németországi ATP-viadalt.

 

A mérkőzés első játékában Federer rögvest négy bréklabdához jutott, ám ezekkel nem tudott élni, így Juzsnij hozta az első szervagémjét. Ennek azért volt nagy jelentősége, mert az első szett hátralévő részében mindössze egyszer nyílt lehetősége brékelni a svájcinak, ám azzal sem tudott élni, így – miután mindketten hozták a saját adogatójátékaikat – következhetett a tie-break. Igaz, Juzsnijnak fogadóként 5:6-nál már volt egy szettlabdája. A rövidítésben 5–5-ig „együtt voltak" a felek, majd az orosz versenyző a megnyerte a soron következő két labdamenetet, így az első játszmát is.

A második szettben Federer már sokkal magabiztosabban hozta a szerváit, és ezúttal is eljutott bréklabdákig, szám szerint kettőig, amelyek közül a másodikat most már kihasználta, így 5:3-nál a játszmáért adogathatott. És nem is hibázott, a második szettlabdáját kihasználva kiharcolta a döntő játszmát.

A harmadik szettben Federer ismét meggyőző volt az adogatásainál, Juzsnij ezúttal sem jutott el bréklabdáig, ellenben 3:3-nál elvesztette a saját szerváját, ez pedig döntőnek bizonyult.

A korábbi világelső svájci „végigvitte" a brékelőnyét, és 6:4-re megnyerte a harmadik játszmát, amelyben az orosz mindössze négy pontot nyert fogadóként.

Federer így idei első tornagyőzelmét aratta, míg Halléban 2008 óta először, összeségében hatodszor nem talált legyőzőre, Juzsnij pedig pályafutása 15. mérkőzését is elveszítette a svájci ellen, és tovább várat magára karrierjének kilencedik tornagyőzelme.

ATP 250-ES TORNA, HALLE (683 665 euró, fű)
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ

Federer (svájci, 1.)–Juzsnij (orosz) 6:7, 6:3, 6:4

Daniela Hantuchová nyerte a birminghami női tenisztornát, miután a döntőben két szettben legyőzte a 16 éves horvát Donna Vekicet (7:6, 6:4). A 30 éves szlovák játékos pályafutása hatodik WTA-tornagyőzelmét aratta.

WTA-TORNA, AEGON CLASSIC, BIRMINGHAM (235 000 dollár, fű)
NŐI EGYES, DÖNTŐ

Hantuchová (szlovák)–Vekic (horvát) 7:6, 6:4

Andy Murray sikerét hozta a londoni füves pályás tenisztorna (Fotó: Action Images)
Andy Murray sikerét hozta a londoni füves pályás tenisztorna (Fotó: Action Images)

A több mint 680 ezer euró összdíjazású londoni füves pályás tenisztorna döntőjében az első helyen kiemelt Andy Murray 5:7, 7:5, 6:3-as győzelmet aratott az ötödikként rangsorolt, és nem mellesleg címvédő Marin Cilic ellen.

Az első játszmában a bréklabdák domináltak, a két játékosnak összesen 15-ször (Cilicnek hétszer, Murray-nek nyolcszor) nyílt lehetősége elvennie a másik fél adogatását, és ez végül háromszor sikerült is (Cilicnek kétszer, Murraynek egyszer). A horvát teniszező érdemeit növeli, hogy 1:4-es hátrányból kapaszkodott vissza az első játszmában, amelyet végül 7:5-re nyert meg.

A második szettre „megemberelték” magukat a játékosok, és az eddigiekhez képest sima adogatójátékokat produkáltak. Hat ötös vezetésénél azonban Murray kihasználta az egyetlen kínálkozó lehetőséget és brékelte Cilicet, megnyerve ezzel a második játszmát.

A döntő szettben az első helyen kiemelt brit ismét elvette horvát ellenfele adogatását, akinek ezek után esélye sem volt a győzelemre. Murray magabiztosan hozta a szerváit, eközben volt még négy bréklabdája is (abból az egyik már meccslabda volt), ám 5:3-ig várnia kellett arra, hogy a tornagyőzelemért szerválhasson, amely aztán nem is okozott neki különösebb gondot.

Murray 2009 és 2011 után harmadszor nyerte meg a londoni tornát, míg Cilicnek nem sikerült megvédenie a címét.

A brit számára egyébként ezzel még nem ért véget a londoni „szerepvállalás”, hiszen közvetlenül a döntő után Tim Henman oldalán jótékonysági mérkőzést vív a Tomás Berdych, Ivan Lendl duó ellen.

Az angol fővárosban a férfi párosok versenyében a Bryan-fivérek (Bob és Mike) 4:6, 7:5, 10:3-as győzelmet arattak az Alexander Peya (osztrák), Bruno Soares (brazil) duó ellen, így pályafutásuk 136. (!) tornadöntőjében a 90. győzelmüket aratták.

ATP 250-ES TORNA, LONDON (683 665 euró, fű)
EGYES, DÖNTŐ
Murray (brit, 1.)–Cilic (horvát, 5.) 5:7, 7:5, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik