KLEIN RON 2020.10.21 08:19 Frissítve: 2020.10.21 12:52

Összjáték: Taróczy szerint nem voltak gyengébbek a maiaknál

Szigorú kritériumok, átlátható rendszer, egyértelmű szándék: a teniszezők nyugdíja jó példát jelenthet a magyarországi labdarúgóknak is.

 

Taróczy Balázs helyesnek tartja a teniszezők szolidaritását (Fotó: Nemzeti Sport)

Az elmúlt hetekben a Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet és az Origo olyan klasszis labdarúgók életét mutatta be, akik nyomorogtak, nyomorognak, mert a hazai közeg hagyta őket észrevétlenül létezni.

TISZTELET KONTRA ÜZLET
Telefonon értük el Rennae Stubbst, aki párosban négy Grand Slam-trófeát szerzett, volt a műfaj világelsője, momentán pedig a celebvilág és a fotózások után ismét a sportra fókuszáló 2014-es wimbledoni döntős kanadai Eugenie Bouchard edzője. Az ausztrál 49 esztendős, tehát jövőre már jogosult lesz a nyugdíjra, ám nem anyagi értelemben tartja fontosnak az összefogást: „Aktívként ez a sportág kegyetlen. Hétről hétre más város szállodájában alszol, százan küzdenek a trófeáért, köztük te, nemigen alakulnak ki barátságok, sőt, néha meglehetősen ellenséges a közeg. Viszont amint véget ér a pályafutásunk, mindenki lezárja a rivalizálást, számíthatunk egymásra, átérezzük, mekkora áldozatot hozott a másik az eredményeiért. Mindenről szoktunk beszélgetni az orvosi dolgoktól az utazási tippekig, és jó tudni, hogy hiába nem versenyzel, a közeg része maradsz, ameddig csak akarod.”
Stubbs hozzátette, az anyagi elismerés mellett rengeteget jelent, hogy Billie Jean King nevét vette fel a női válogatottak csapatversenye, a Fed-kupa, a WTA-vb párosgyőztese a Martina Navratilova-trófeát emelheti a magasba, Roger Federer népszerű tornája pedig Rod Laverről kapta a nevét: „Biztosan sorban álltak a szponzorok, hogy elnevezhessék a csapatviadalát, de ő úgy döntött, Laver legendája, a sportág fejlődésében játszott szerepe és a régi klasszis iránti határtalan tisztelet fontosabb az üzleti érdekeknél.”

Összeállításunkban leszögeztük, nem egyszeri segélyre, alamizsnára van szükség, hanem olyan sportági szabályozásra, amely bizonyos kritériumokhoz köti, kinek jár érdemei elismeréséül élethosszig tartó anyagi juttatás.

Nem mi találtuk fel a spanyolviaszt, nincs ebben elérhetetlen cél vagy irreális igény: a teniszben évtizedek óta működik egyfajta nyugdíjrendszer, ami a jelenlegi játékosok pénzdíjából lecsippentett összegből, valamint a versenyek, illetve a férfi- és női tornákért felelő szervezet, az ATP és a WTA hozzájárulásából tevődik össze.

ÖSSZE SEM LEHET HASONLÍTANI A PÉNZDÍJAKAT

A labdarúgáshoz hasonlóan a teniszben is sokkal jobb anyagi lehetőségek között élnek a mai klasszisok, mint a 20-30-40 évvel ezelőttiek, ezért is támogatja mindenki a nyugdíjrendszert – a régi idők legendáinak többsége ugyan nem nyomorog, ám össze sem lehet vetni az életüket Roger Federer vagy Serena Williams luxuskörülményeivel.

„A korábbi éljátékosok nem voltak gyengébbek a maiaknál, így helyes, hogy a szolidaritás benne van a teniszezők fejében, szívében – jelentette ki a barcelonai főkonzul, a párosban kétszeres Grand Slam-bajnok Taróczy Balázs. – Barcelonában az én időmben százhetvenötezer dollár volt az összdíjazás, most kétmillió euró, pedig a mezőny akkor is erős volt.”

A 66 éves egykori klasszis hozzátette, ő is kedvezményezettje a régi teniszezők megbecsülésének, amivel elismerik, sokat tettek a sportágért.

Elárulta, alapvetően jelképes összeget kapnak nyugdíjként, hiszen a versenyek pénzdíjainak nagyságától függ, hogy a tornák rendezői mennyit adnak a közösbe, az összdíjazás pedig csak az elmúlt években nőtt meg jelentősen.

MINDEN HARMADIK DOLLÁR A RÉGI KLASSZISOKÉ

Az ATP megkeresésünkre nem írta le, ki mekkora nyugdíjat kap az elért eredmények után, milyen sávokat határoztak meg, ám azt igen, hogy 2019-ben 2.5 millió dollárt osztottak szét 273 teniszező között, ami forintra átszámítva nagyjából 3 milliót jelent fejenként.

 
Összjáték: Zombori Sándort és Tóth Józsefet sem kíméli a betegség
Összjáték: „Egy szál magam vagyok” – beszélgetés Sóvári Kálmánnal
Összjáték: a vb-szereplők jövedelme fényévekre volt a mai átlagos NB I-es fizetéstől
Összjáték: fényes siker után tragikus vég
Összjáték: Végre becsüljük meg őket! – elfeledett futballnemzedékek

Miután az emelkedő pénzdíjak mellett a sportolóktól is egyre többet különítenek el az 1983 óta létező nyugdíjalapba, Federer valószínűleg ennél sokkal többet kaphat, ha egyáltalán igényt tart majd rá dollármilliárdos vagyona mellett.

A svájci egyébként a régi játékosok érdekében évek óta lobbizik azért, hogy a négy legnagyobb verseny, az Australian Open, a Roland Garros, Wimbledon és a US Open szervezői is jelentősebb összeggel szálljanak be az alapba, amely bevételei egyharmadát juttatja a korábbi klasszisokhoz, kétharmada a maiakat „várja” majd a bankszámlán.

A kritériumok szigorúak: csak az kaphat nyugdíjat 50 éves korától 20 esztendőn keresztül, aki legalább öt év végén szerepelt egyesben a legjobb 150-ben, vagy párosban a top 50-ben a világranglistán, valamint idényenként minimum 12 ATP-tornán elindult. A régiek esetében egyesben az 50. helyezés, párosban a 20. a határvonal.

„Ha a labdarúgást és az önök kezdeményezését nézzük, szerintem nem önkéntes alapon kellene megszervezni egy ilyet: ha a sportág irányítói úgy gondolják, a régi játékosok megérdemlik a támogatást, akkor csak az a csapat nevezhessen az NB I-be, amely valamekkora összeget befizet a nyugdíjalapba – mondja példaként Taróczy. – Aztán az már az együtteseken múlik, hogy emiatt valamennyivel kevesebb fizetést adnak a focistáknak – akik amúgy boldogok lehetnek, amiért ilyen jól keresnek –, vagy növelik a költségvetésüket. Ki lehetne találni egy rendszert, hogy milyen eredmények, mennyi első osztályú vagy válogatott mérkőzés szükséges a támogatáshoz. Biztos anyagilag is rengeteget jelentene ez sokaknak, de már az elv is boldogságot hozhatna, hogy azt érezhetik, megbecsülik és nem elfelejtik őket.”

NAGYOBB SIKER AZ OLIMPIAI ÉREMNÉL
Magyarországon az olimpiai érmesek megbecsültsége világviszonylatban is kiemelkedő, hiszen az állami pénzjutalom mellett a sportolók havi életjáradékot kapnak – a teniszben viszont a Grand Slam-tornák fontosabbak, mint az olimpia, így nem éppen igazságos, hogy Taróczy Balázs vagy Babos Tímea (balra) nem számíthat hasonló elismerésre, pedig az ő Grand Slam-trófeáik többet érnek, mintha az olimpián nyertek volna érmet párosban.
Nem ez a sportág az egyetlen, amelyben egy olimpiai dobogó jelentőségével minimum megegyező eredmény mellé nem jár életjáradék: Gergely Gábor, Jónyer István és Klampár Tibor például egy máig ünnepelt csapatvilágbajnoki címet szerzett 1979-ben az akkor még nem olimpiai sportágban, asztaliteniszben.

ELISMERIK A LEGJOBBAK KÖZÉ TARTOZÓKAT

A WTA-nál némileg különböznek a szabályok, de a rendszer alapvetően ugyanaz. A teljes jogú WTA-tagok közé kell tartozni – ez 1500 dollárba kerül évente –, majd legalább 12 egyéni vagy 10 páros WTA-versenyen szükséges részt venni az első szinthez.

Ezt követően idényenként minimum hat egyéni vagy öt párostornán kötelező az indulás, a nyugdíj összege pedig azon múlik, hogy a játékos mennyi pontot gyűjt: ezeket a Grand Slam- és WTA-viadalokon szerezheti meg, egy év alatt 18 egyéni és 15 párosesemény a maximum, ami beleszámít.

A támogatáshoz legalább öt érvényes idény kell, tehát az említett minimum versenyszám, valamint egyesben a top 100 vagy párosban a legjobb 50 közötti helyezés az év végi világranglistán.

A WTA-nál is versenyenként levonnak egy keveset a teniszezők pénzdíjából, majd a WTA és a torna rendezője hozzáteszi a maga részét az alapba. A nyugdíj 50 éves kortól jár, és választható, hogy a pontok alapján összegyűjtött pénzt egy összegben vagy részletekben, 20 éven keresztül, havi rendszerességgel utalják.

„Szigorúak a kritériumok, de nagyon pozitív, hogy díjazzák és elismerik azokat, akik évekig a legjobbak közé tartoztak. Ez remek példa lehet minden sportágnak” – mondta a párosban négyszeres Grand Slam-bajnok Babos Tímea, aki ugyan csak 27 esztendős, de az eddigi eredményeinek hála már most biztos lehet abban, hogy 50 éves korától jár neki a nyugdíj.

INGYEN VÁLLALT SZERVEZÉS
Üzenetben reagált megkeresésünkre a 64 éves iráni-francia Mansour Bahrami, aki Roland Garros-döntős volt párosban, ám visszavonulását követően vált igazán népszerűvé. Bahrami technikai tudásának és humorának, közvetlenségének hála rendszeres résztvevője a bemutatóknak – a Taróczy Balázs rendezte Tennis Classicson is fellépett –, ám kevesen tudják róla, hogy ő szervezi a legendák tornáját, amely a világjárvány előtt minden Grand Slam-torna népszerű programja volt.
„A résztvevői szám minimalizálása miatt egyébként sem biztos, hogy szerencsés lett volna összeterelni egy csomó ötven feletti teniszezőt, de mivel a US Open zárt kapus volt, a Garroson maximum ezer nézőt engedtek be, nem is lett volna kikért pályára lépni, így értelmetlenné vált a rendezés – árulta el Bahrami, aki állítja, a nyugdíj mellett legalább olyan fontos, hogy az egykori klasszisok érezzék, szükség van rájuk. – Minden évben óriási a lelkesedésük, pedig Grand Slam-bajnokok, szép életük van, mégis alig várják, hogy pályára léphessenek. Hatalmas a tömeg a sajtótájékoztatókon, mindenki a mi véleményünket akarja hallani az aktív játékosokkal kapcsolatban. A meccseinken sokan vannak, a szurkolók remekül érzik magukat, nevetnek vagy éppen tapsolnak, mert olyan ütést mutat be valamelyikünk, amilyet a maiaktól sem látni.”
Bahrami hozzátette, ingyen vállalja a szervezést – elvan ő a vállalkozásaival és a szponzori megállapodásaival –, ám fontosnak tartja, hogy a Grand Slam-tornák szervezői számítanak az egykori klasszisokra, mert így évente négyszer csodás városban találkozhatnak, és úgy érezhetik, nem maradnak ki a körforgásból, ők is a sportág részei, akiket nem felejtettek el.
2020.11.26 18:09:34

Tenisz KLEIN RON

„Federer ütéseire az egyetlen válasz, ha nyugodt maradsz, és megvárod, amíg elvonul a vihar.”

2020.11.22 18:44:38

Tenisz K. T. I./K. R.

Az orosz a világranglista első három helyezettjét mind legyőzte Londonban. Háromszettes fináléval ért fel a csúcsra.

2020.11.20 11:33:07

Tenisz GYŐRI FERENC

A spanyol klasszis és a szerb világelső már ötvenhat egymás elleni találkozón van túl.

2020.11.13 13:24:12

Tenisz KLEIN RON

A 20-szoros GS-győztes Rafael Nadalnak már gyerekként is azt tanították: ő hibázott, nem az ütő.

2020.10.26 21:47:56

Tenisz KLEIN RON

NS-VÉLEMÉNY. Ha valaki a legnagyobb bajban nyújt segítő kezet.