Kivételes klasszis – Győri Ferenc jegyzete

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2022.01.04. 23:00

Hogy mindennél fontosabb Novak Djokovicsnak a 21. Grand Slam-trófea megszerzése, az érthető. Hogy az újabb címért Ausztráliában a szabályok megkerülésével szállhat harcba, az viszont mindenkiben kétséget ébreszt. Legalább két hónapon át arról szóltak a hírek, hogy a világelső és címvédő szerb szereplése kérdéses az Australian Openen, mivel nem volt hajlandó közölni, be van-e oltva a koronavírus ellen, mondván, ez az ő magánügye. Craig Tiley versenyigazgató viszont egyértelművé tette, azok vehetnek részt a versenyen, akik legalább két vakcinát vagy az egydózisú oltóanyagot felvették. Hagyott azonban kiskaput is, orvosi különengedéllyel is el lehet indulni a viadalon, ehhez azonban két, egymástól független szakértői testület jóváhagyása szükséges. Amikor Djokovics kedden bejelentette, hogy különengedéllyel utazik az Australian Openre, gyakorlatilag elismerte, nem oltakozott, netán Szputnyik V-t kapott, amit az ausztrál kormány nem fogad el, de ennek valószínűsége kicsi, hiszen a hozzá közelállók szerint a sztár finoman fogalmazva sem híve az oltásoknak.

Lehet firtatni, hogy az ausztrál szabályok igazságosak-e, ám a torna szervezői tavaly is mindent megtettek, hogy a létező legbiztonságosabb körülményeket teremtsék meg a versenyzőknek és a kiszolgáló személyzetnek – emiatt volt, aki kéthetes karanténra kényszerült. A legjobb férfi játékosok közül szinte biztos, hogy a melbourne-i viadalra érvényes rendelkezések miatt vette fel az oltást Danyiil Medvegyev, Sztefanosz Cicipasz és Dominic Thiem, akit csuklósérülése távol tart a versenytől. Ha ők – és mindenki más – ferde szemmel nézne Djokovicsra, nem lepődnénk meg. A szerbet azonban ez aligha érdekli, ahogyan korábban sem törődött mások véleményével. Hogy csak a legkézenfekvőbb, a témánkhoz is kapcsolódó 2020-as esetet elevenítsük fel: az Adria Tour elnevezésű több­állomásos versenyen fittyet hányt a járványügyi előírásokra, majd ezt azzal tetézte, hogy Belgrádban bulizott a játékostársaival. A felelőtlen magatartás következtében többen megfertőződtek a Covid19-cel, köztük Djokovics, a felesége és egyik edzője, Goran Ivanisevic is.

A Tennis Australia nyilvánosan valószínűleg nem válaszolhat azokra a felvetésekre, amelyek azt firtatják, hogyan kaphatott mentességet az oltás alól egy makkegészséges ember, akiben bizonyára semmilyen kárt sem tenne, ha megkapná a sok esetben életmentő vakciná(ka)t. Djokovics meglehet, hogy a fehér sport valaha volt legkiválóbb játékosa, miközben nagyon sok esetben mindent megtesz azért, hogy ne váljon igazi példaképpé – ellentétben Roger Federerrel és Rafael Nadallal, hogy csak azokat említsük, akikkel szinte naponta összehasonlítják.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2025.07.09. 23:53

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20

Isteni Diogo – Domonkos Bálint jegyzete

Angol labdarúgás
2025.07.03. 23:44
Ezek is érdekelhetik