Csodálja a hozzáállását – így látja Rafael Nadalt a versenytárs Fabio Fognini

Vágólapra másolva!
2020.12.23. 16:11
null
Fabio Fognini kétszettes hátrányból fordított Rafa Nadal ellen a 2015-ös US Openen (Fotó: AFP)
Sorozatunk utolsó fejezetében Fabio Fogninit kérdeztük a 20-szoros Grand Slam-bajnok spanyol legendáról, akivel szemben öt évvel ezelőtt olyan bravúrt mutatott be, amire előtte és utána senki sem volt képes.


A Rafael Nadal 20. Grand Slam-győzelmét követően induló sorozatunk eddigi részeiben felidéztük a spanyol teniszező legnagyobb sikereit és párharcait, legemlékezetesebb nyilatkozatait, bemutattuk gyerekkorát, pályán kívüli viselkedését és manacori akadémiáját, történetekkel támasztottuk alá nagybátyja és nevelőedzője, Toni Nadal keménységét. Természetesen jó lett volna minél több magyar teniszezőt megkérdezni arról, mekkora élményt jelentett pályára lépni a sportág történetének egyik legjobbjával szemben, ám nem volt kikből válogatni. Fucsovics Márton ugyan játszott már Roger Federer és Novak Djokovics ellen, de az élet, pontosabban a sorsolás eddig úgy hozta, hogy nem küzdhetett meg Nadallal.

Megkerestük viszont az olasz Fabio Fogninit, aki 16-szor csapott össze a spanyollal, és bár „csak” négyszer nyert – azért az idézőjel, mert teniszezők ezrei szeretnének legalább egyszer győzni Nadal ellen –, egy olyan siker fűződik a nevéhez, ami máig megismételhetetlen. A 33 éves játékos az egyetlen, aki képes volt Grand Slam-tornán kétjátszmás hátrányból fordítani Nadallal szemben, a 2015-ös US Openen 3:6, 4:6, 6:4, 6:3, 6:4-gyel jutott a legjobb 16 közé.

„Televíziós közvetítésekben gyakran hallom, illetve Twitteren olvasom, ha Rafa megnyeri az első két szettet egy Grand Slamen, hogy Fabio Fognini volt az egyetlen, aki ilyen helyzetből is fordítani tudott ellene. Sokan azt hiszik, büszke vagyok erre a… Nevezzük rekordnak? Szóval, azt gondolják, ez jelent nekem valamit, ám én tisztán emlékszem arra is, hogy a következő fordulóban vereséget szenvedtem, tehát nem különösebben tartom nagyra azt a továbbjutást. Ha megnyertem volna a US Opent… Így viszont sokkal többre értékelem a tavalyi egymás elleni meccsünket, amikor győztem a monte-carlói elődöntőben, aztán a trófeát is megszereztem”  – utalt Fognini 6:4, 6:2-es sikerére, amit utóbb Nadal a legrosszabb salakos meccseként értékelt.

Egyébként Fognini a negyedik Novak Djokovics, Dominic Thiem és Gastón Gaudio után, aki legalább háromszor tudott nyerni Nadal ellen salakon!

A világranglistán 17. olasztól azt kértük, beszéljen arról, milyen Nadal az edzések előtt és után a teniszcentrum közösségi terein, az öltözőben, abban az elzárt világban, amit kívülálló nem láthat, ahol általában nem forognak a kamerák, és az újságírók is csak külön engedéllyel léphetnek be. Fognini önéletrajzi könyvében azt írta, a spanyol maga az őserő, elképesztően energikus és fegyelmezett, az edzéseken is úgy játszik minden pontért, mintha Grand Slam-döntőben volna meccslabdája, mert az ő életében a tenisz nagyon fontos „ügy”.

(Fotó: AFP)
(Fotó: AFP)


„Nyilván mindenki ismeri Rafa eredményeit, ám én azt csodálom benne a leginkább, hogy minden edzés előtt képes felszívni magát, maximális koncentrációval jön ki az öltözőből és megy a pályára. Talán nem is ismerek még egy ilyen teniszezőt   – gondolkodott el Fognini. – Mindenkinek van rossz napja, vagy lehangolja, hogy hideg, esetleg hőség várja kint, és nincs kedve edzeni. Velem ez többször fordul elő, mint másokkal, elég lusta vagyok… Rafa viszont nem ilyen. Ha ki van írva, hogy négytől hatig edz valamelyik pályán, ő pontban négytől hatig kint lesz, nem számít az időjárás, vagy mondjuk az, hogy előző este érkezett meg a verseny helyszínére hosszú repülőút után. Sokszor előfordul, hogy ha az edzéseket nézők elől elzárt területen végezzük, az öltözőbe menet a pályán lévő játékosnak bekiabálunk valami vicceset, vagy csak köszönünk és váltunk néhány szót. Rafával nincs ilyen, és nem azért, mert nem kedveljük, hanem mert tudjuk, hogy ő csak a következő labdára koncentrál, úgysem figyelne ránk.”

Fognini elárulta, hogy felesége, két gyermekének édesanyja, a 2015-ös US Open-bajnok Flavia Pennetta az edzésmunkáját és a zárkózottságát tekintve Nadalt sokszor hasonlítja az orosz Marija Sarapovához, ám a férfiaknál egészen másképpen kezelik a riválisok ezt a viselkedést.

Miután Nadal 2006-ban és 2007-ben elveszítette a wimbledoni döntőt Roger Federer ellen, 2008-ban óriási meccsen legyőzte (Fotó: AFP)
Miután Nadal 2006-ban és 2007-ben elveszítette a wimbledoni döntőt Roger Federer ellen, 2008-ban óriási meccsen legyőzte (Fotó: AFP)


„A nőknél szinte mindegy, milyen a stílusod, ők a mérkőzések előtt és után sem barátkoznak egymással. Nálunk simán belefér konzolozás vagy bulizás, ha úgy hozza az élet. Rafával is játszottunk már néhányszor, és közben jót beszélgettünk. A pályán teljesen más a viselkedésünk, de a magánéletben ő is szeret szórakozni, focizni, élvezni az életet. Csak kicsit csendesebb, mint én”  – nevetett Fognini, aki korábban az egyik olasz televízió-csatornának arról beszélt, Federer és Djokovics ellen jobb napjukon nem lehet játszani, mert olyan gyorsak, Nadal viszont mentálisan vagy fizikailag töri meg riválisát, de legalább futni, labdát ütni lehet ellene, nem ér véget ponttal a labdamenet néhány másodperc után.

Fognini hozzátette, a pályán kívül ugyanúgy gondolkozik, mint Nadal, tehát ő is fontosabbnak tartja az emberi értékeket, mint a sportsikereket: „Mindkettőnknek a család a legfontosabb. Erről nem beszéltem vele, de biztos vagyok benne, ha a családja azt kérné, vonuljon vissza, egy percig sem gondolkozna. A legtöbb játékos a közösségi pihenőhelyeken, fotelekben ülve általában a telefonját nyomkodja, zenét hallgat vagy netezik. Rafa nem ilyen. Én többnyire csak akkor látok telefont a kezében, ha beszél valakivel a családjából.”

Az olasz klasszis elismeri, sohasem látott pénzdíjakért játszhatnak, amiben jelentős szerepe van Nadal és Federer népszerűségének, piaci értékének, ám mielőtt elköszön – Flavia már kétszer hívta! –, gyorsan megállapítja: „ A pénznél sokkal fontosabb, hogy olyan világsztárjai vannak a tenisznek, akikre nem csak sportolóként, hanem emberként is fel lehet nézni. Sőt, elsősorban emberként!”

VAN FONTOSABB A TENISZNÉL
A koronavírus-járvány miatt elrendelt féléves kényszerszünet után a játékosok többsége mielőbb versenyezni akart, ám Rafael Nadal ebben is sokkal józanabbul gondolkodott. Elmondta, hogy a járvány leküzdése és az egészség a legfontosabb, a tenisz sokadlagos kérdés momentán a világban, és a saját biztonságára is ügyel, mert hiába élsportoló, nem akar megbetegedni, esetleg megfertőzni szeretteit. Többek között emiatt sem vállalta a tengerentúli utazást, ezért hagyta ki az idei US Opent. Amikor megnyerte a Roland Garrost, kijelentette, bár örül 20. Grand Slam-trófeájának, nem tud annyira ünnepelni, mint a korábbiaknál, hiszen tisztában van azzal, hogy sokan szenvednek a járvány következményeitől.
A 2021-es idény, főképp az akkor még bizonytalannak tűnő Australian Open megtartása kapcsán is megkérdezték a londoni világbajnokságon, amire határozottan felelt: „Kik vagyunk mi, hogy megmondjuk Ausztráliának, mit tegyen, hogyan védje meg a lakosságot? Türelmesnek kell lennünk, elfogadva ezt a nehéz szituációt, és megvárni, hogyan döntenek az egészségügyi hatóságok. Remélhetőleg a vakcinának köszönhetően hamarosan visszatérhetünk a régi életünkhöz, ám egyelőre van fontosabb szempont, mint a tenisz.”


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2020. december 19-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik