A csodagyerek – 130 éve született minden idők talán legnagyobb magyar teniszezője

Kehrling Béla édesapjának kelmefestő- és ruhatisztító-üzeme volt Óbudán – a „puceráj” után kapta becenevét is, a Pucit. Nemcsak a tenisz korszakos klasszisaként ismerték, hanem asztaliteniszben is a csúcson járt, mi több, a századelőn alig volt olyan sportág, amelyikbe ne kóstolt volna bele.

Igazi őstehetség volt, hiszen ezek jobbára nem amatőr kóstolgatások voltak. Atlétikában vagy tornában csak a mozgáskoordinációját tökéletesítgette, mint ahogyan az üres téli hónapokban a Tátrában bobbal is próbálkozott, labdarúgóként pedig négyszer viselhette a válogatott mezét is („A két hátvéd közül Csüdör volt a jobb, Kehrling lassúsága sok veszélyes helyzetet teremtett”   – írta nem túl barátságosan a Sporthírlap első, 1914. október 4-i, osztrákok elleni meccséről), a '33 FC, majd a MAC jobbhátvédjeként, illetve középfedezeteként több idényt futballozott végig az első osztályban. Ott feszít az első fellelhető fotón, amelyet magyar jégkorongcsapatról készítettek még 1926-ban, a Budapesti Korcsolyázó Egylet bécsi túráján – miközben hazai bajnokságot először csak 1937-ben, Kehrling halála évében rendezték

 „Kehrling az tulajdonképpen egy csodagyerek   – írta 1911 nyarán a Nemzeti Sport.  –   A tavasz elején még vígan futballozik a 33-sok csapatában, aztán tornázni kezd az Óbudaiak együttesében, elmegy Torinóba és 41 méterrel megnyeri a gerelyvetést, tréning nélkül kilép a pályára, rakettet kér, és a handikepben megveri az idén jól játszó Csáki Pistát. Hát nem szédületes?”     

Tüneményes karrierje kapcsán ne feledjük rögzíteni, hogy 23 éves korában tört ki az első világháború, amely 27 éves koráig tartott, de Magyarország még vagy két évig nemkívánatos elem volt a világ sportjában (is), ha úgy tetszik, éppen Kehrling legszebb éveit törte derékba. („A rendelkezésre álló gumi alapanyagot felszívta a hadiipar, így a labdaellátás megszűnt.”)     

Hogy a tarthatatlan légkör enyhüljön, azért sokat tett a magyar sztár, miután a sportvezérkar tagjai azzal keresték fel, hogy „Béla, szerezz barátokat a magyar sportnak!”  Így aztán az újonnan megalakuló Csehszlovákiába utazott, ott a nemzetközi teniszbajnokságon megnyerte a férfi egyest, barátkozott, új ismeretségeket gyűjtött és felélesztette a régieket. Amit csak lehetett, megtett elszigeteltségünk feloldásáért.

Részt vett az 1912-es stockholmi és az 1924-es párizsi olimpián, de mindkét alkalommal helyezetlenként zárt – Párizsban a nyolcaddöntőben az amerikai Richard Norris Williamstől, az 1912-es Titanic-katasztrófa egyik túlélőjétől kapott ki. Közben 1920-ban Antwerpenben a magyar sport egészével egyetemben nem indulhatott, ám 1923-ban megnyerte a már a világháborúban vesztes hatalmak sportolóit is felvonultató göteborgi kis olimpiát szabadtéren és fedett pályán is. Miután 1914-ben nem hivatalos világbajnoki bronzérmes lett Zsigmondy Jenő oldalán férfi párosban, 1925-ben az olasz Umberto de Morpurgo, egy év múlva pedig a holland Christiaan van Lennep párjaként játszhatott elődöntőt a wimbledoni gyepen, ahol 1925-ben megnyerte a férfi egyes vigaszdíját, az All England Plate-et. 1912 és 1933 között összesen 34 magyar bajnoki címet szerzett, a hazai salakon meg sem tudták szorítani.

De Wimbledonban például csak 1925-ben, 34 évesen indulhatott először, és még így is jó hét éven át a világ legjobbjai közé tartozott. Hihetetlenül nagy volt a respektje, összemérte az erejét mindenkivel, Jean Borotrával, René Lacoste-tal (akinek Krokodil volt a beceneve, innen a később általa alapított sportszergyártó logója), Henri Cochet-val és az egyesben tízszeres Grand Slam-győztes amerikai Bill Tildennel, többségüket sikerült is megvernie, Európában stabilan ott volt az első tízben, annak is inkább az első felében.

Népszerűségére mi sem jellemzőbb, mint hogy állandó edzőpartnere és jó barátja volt V. Gusztáv Adolf svéd király – a teniszpályákon csak Mr. G. –, aki 1906-ban még trónörökösként párosban svéd bajnok lett, aztán 1907-ben trónra lépett, de ezután is állandó résztvevője maradt a riviérai tornáknak. Kehrling hazai Davis-kupa-meccsein rendszeresen tiszteletüket tették a honi felső tízezer tagjai és persze Horthy Miklós kormányzó is.

Mindeközben 1911 és 1934 között a MAC asztaliteniszezője is volt, az 1926-os világbajnokságon csapatban aranyérmes, férfi párosban Mechlovits Zoltánnal ezüstérmes lett. A csapatverseny Ausztria elleni döntőjében az édesapja halála miatt hazautazó egyéni világbajnok, Jacobi Roland pótlására ugrott be, és 4:4-nél sikerrel vívta meg a veretlen Munio Pillinger ellen a mindent eldöntő csatát. Egyik unokája, Kisházi Beatrix is asztaliteniszben lett sokszoros európai Top 12-győztes, vb-bronzérmes és Európa-bajnok.

Persze a tenisz maradt Kehrling első számú sportága, miközben a mai sztárok csillagászati pénzdíjaihoz képest csak gombokért játszott. Ahogyan fia írta visszaemlékezésében: „Az ezer és tízezer dollárt érő mai helyezések világából érdemes visszatekinteni a húszas évek bajnokainak díjaira: írómappa, női retikül, váza, régiség, óra, szvetter, plakett, ütőszobor, bőrtárca, ezüstserleg, aranytű, Horthy-kép, kristály, üveg, moccakészlet, bőrönd, felvevőgép állvánnyal...”     

Még az első világháború alatt, 1915-ben feleségül vette Schlauch Magdolnát, aki maga is teniszezett, és rendszeresen írt világot járó férje sikereiről a különböző lapokba. Miután 1924-ben megszerezte a francia Mass teniszütőgyár magyarországi képviseletét, majd 1926-ban a világhírű angol Dunlop is hozzá került, ez már tisztes megélhetést nyújtott a teniszezőként hivatalosan amatőr Kehrling Béla családjának. Pályája alkonyán alelnök lett a Magyar Teniszszövetségben, és 1929-től szerkesztette a kéthavonta megjelenő Tennisz és Golf című magazint.

Rengeteget játszott, amitől az sem tántorította el, hogy 1926-ban egy berlini tornán váratlanul szívrohamot kapott. „Attól fogva akárhány versenyen ott voltam, nem azért drukkoltam, hogy Puci győzzön, hanem azért, hogy élve jöjjön le a pályáról”   – írta a felesége. Képtelen volt abbahagyni, azzal védekezett, hogy   „a Hazának szüksége van rám”.     

1932 tavaszán a Riviérán egy tornagyőzelem után újabb szívroham érte, és az orvosok eltiltották a versenyzéstől. Októberben még megverte Budapesten Tildent, amúgy pedig önhatalmúlag úgy értelmezte a figyelmeztetést, hogy az csak az egyesre vonatkozik   („Hát, most alaposan kipihenem magam a télen, de tavasszal, akármit mondtok, újra beszállok. Párost akarok játszani a Davis-kupa-csapatban.”)     

Utolsó versenyén, 1936-ben Balatonalmádiban még Szigeti Ottóval megnyerte a párost, majd visszavonult. „Kehrling Béla vasárnap közölte A Reggel munkatársával, hogy most indul utoljára teniszbajnoki versenyen. Ha egészségi állapota megengedi, még részt vesz a jövő héten, a lillafüredi teniszversenyen és aztán visszavonul. Elzárja a teniszrakettet.”     

Ezután már nem játszott, az év őszén már súlyos betegen feküdt, és 1937. április 26-án meghalt. Ennyit bírt a szíve. A főváros Farkasréten díszsírhelyet adott a temetésére. A szertartás kezdetekor az ország valamennyi teniszpályáján gyászszünetet tartottak.

 „Sajátos, egyéni teniszt játszott Kehrling. Csalhatatlan ösztöne, kitűnő helyezkedése a legnehezebb labdák elérésénél, s utánozhatatlan, sima mozgása jellemezték legjobban a játékát. Lecsapása mintaütés volt, és mély fonák röptelabdájával megbabonázta a közönséget Hamburgtól Budapestig, Párizstól Londonig, Oslótól Barcelonáig” – így írt a nagy magyar bajnokról három évvel halálát követően, 1940-ben a „Der Tennissport”.

Valószínűleg azóta sem született hozzá fogható tudású magyar teniszező. De Kehrling Béla népszerűségét és hatását biztosan nem érte el senki.