Fucsovics Márton: Remélem, egyszer eljutok még a legjobb nyolcig Grand Slam-tornán

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.06.24. 18:08
null
Fucsovics Márton szeret füvön játszani (Fotó: Getty Images)
Fucsovics Márton a wimbledoni teniszverseny selejtezőjében szerepel, az első fordulón már túljutott, s készül a következő ellenfelére. A magyar teniszező a torna honlapjának nyilatkozott, beszélt arról, milyen selejtezőt vívni, hogy szeretne egyszer ismét negyeddöntőzni GS-viadalon, illetve a célja az, hogy visszakerüljön a legjobbak közé.

A nyíregyházi teniszező első kiemelt a selejtezőben, s a nyitó kört könnyed sikerrel vette, ugyanis 6:4, 6:3-ra megverte az osztrák Jurij Rodionovot. Még két győzelemre van szüksége a főtáblához, s nem igazán örül annak, hogy a kvalifikációban is pályára kell lépnie.

„Ha mondhatom ezt, nem jó itt lennijegyezte meg viccesen Fucsovics Márton a selejtezőre utalva, ugyanis világranglista-103. helyezettként csupán egy hellyel maradt le a főtábláról. – Nem selejtezőként fogom fel, hanem külön tornaként, ami segít jobban koncentrálni.”

A 33 esztendős játékos említést tett az előző évről, valamint a céljairól is: „Tavaly kisebb csukló- és hátsérüléssel küzdöttem, de most igyekszem visszakapaszkodni. Hosszú pályafutás során nem könnyű mindig ösztökéltnek maradni. Most a legjobb száz környékén vagyok, és motivál, hogy visszakerüljek az élmezőnybe.”

A magyar teniszező 2010-ben megnyerte a wimbledoni tornát a juniorok között, erről is szó esett, és ismét humorosan felelt Fucsovics: „Vagyis már öregszem. Egyébként emlékszem, remek hetem volt, szettveszteség nélkül nyertem. Ott voltak a családtagjaim és a barátaim. A győzelem óta nagyon magabiztos vagyok füvön, ami közel áll a szívemhez, akárcsak Wimbledon.”

Fucsovics a felnőttek között is szerepelt már kiválóan ezen a viadalon, és nem mondott le róla, hogy újra szép eredményeket érjen el: „Egyedül Wimbledonban jutottam el Grand Slam-tornán a negyeddöntőig. Nagyon büszke vagyok rá, s remélem, egyszer eljutok még a legjobb nyolcig, de meccsről meccsre kell haladni.”

„A tenisz sokat fejlődött az elmúlt négy-öt évben. Jönnek fel a fiatalok, félelem nélkül játszanak és hatalmasakat ütnek. A mérkőzések rendkívül fizikálisak, nekünk, »öregeknek« – tehát harminc felett – alkalmazkodnunk kell a játékhoz, gyorsítanunk kell a teniszünkön. Ezek a srácok gyorsabbak, erősebben, és nagyobbakat ütnek, nehéz velük tartani a tempót” – beszélt a kihívásokról a rutinos játékos.

Fucsovics a selejtező második körében az amerikai Zachary Svajdával (ATP-232.) mérkőzik meg, akit tavaly a cagliari challengertornán 6:3, 6:3-ra megvert. A találkozó várhatóan szerdán 13.30-kor kezdődik.

Tenisz
2025.06.23. 15:14

Fucsovics gyors győzelemmel kezdte a wimbledoni selejtezőt

A kvalifikáció első kiemeltje 72 perc alatt legyőzte fehérorosz származású osztrák ellenfelét.

 

 

Legfrissebb hírek

Olaszország sorozatban harmadszor győzött a Davis-kupában

Tenisz
2025.11.23. 20:40

Marozsán Fábián elkezdte a felkészülést a következő szezonra

Tenisz
2025.11.21. 17:55

Davis-kupa: Spanyolország–Németország elődöntőt rendeznek majd

Tenisz
2025.11.20. 23:05

A házigazda olaszok bejutottak az elődöntőbe a Davis-kupában

Tenisz
2025.11.19. 19:49

Federert beválasztották a tenisz Hírességek Csarnokába

Tenisz
2025.11.19. 12:58

A belgák bejutottak az elődöntőbe a Davis-kupában

Tenisz
2025.11.18. 21:14

Alcaraz legyőzésével Sinner lett az ATP-világbajnok Torinóban

Tenisz
2025.11.16. 20:38

ATP-világbajnokság: finn, brit duó nyert a párosok között

Tenisz
2025.11.16. 17:13
Ezek is érdekelhetik