Tenisz: nyolc között a világelső Alcaraz Párizsban

2022.11.03. 16:36
null
Mindössze 71 perc kellett a győzelemhez a spanyolnak (Fotó: AFP)
Címkék
A világelső Carlos Alcaraz bejutott a nyolc közé a párizsi kemény pályás férfi tenisztornán. Befejezte pályafutását a francia Gilles Simon, miután kikapott a nyolcadik kiemelt Felix Auger-Aliassime-tól a nyolcaddöntőben.

 

Az első helyen kiemelt 19 éves spanyol játékos a csütörtöki nyolcaddöntőben mindössze 71 perc alatt diadalmaskodott a bolgár Grigor Dimitrov felett.

A 37 éves, 188. helyezettként szabadkártyával induló játékos a szezon elején közölte, hogy ez lesz az utolsó idénye, és novemberben hazai közönség előtt szeretne elbúcsúzni. A Bercy Csarnokban két győzelmet is aratott, ám a 8. helyen álló kanadai már túl nagy falatnak bizonyult a számára.
A nizzai teniszező húsz évet töltött a profik között, 14 versenyen diadalmaskodott, 2009 januárjában hatodik volt az ATP-rangsorban, negyeddöntőt vívott az Australian Openen és Wimbledonban, 2017-ben pedig a válogatottal elhódította a Davis Kupát. Karrierje során csaknem 16 millió dollárt „ütögetett össze”.

Az ötödik kiemelt Sztefanosz Cicipasz bejutott a negyeddöntőbe. A görög játékos csütörtökön a hazai közönség előtt szereplő Corentin Moutet-t verte két szettben.

ATP-1000-ES TORNA, PÁRIZS (5.41 millió dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES
NYOLCADDÖNTŐ
Paul (amerikai)–Carreno (spanyol, 14.) 6:4, 6:4
Cicipasz (görög, 5.)–Moutet (francia) 6:3, 7:6 (7–3)
KORÁBBAN
Djokovic (szerb, 6.)–Hacsanov (orosz) 6:4, 6:1
Rune (dán)–Rubljov (orosz, 7.) 6:4, 7:5
Auger-Aliassime (kanadai, 8.)–Simon (francia) 6:1, 6:3
Alcaraz (spanyol, 1.)–Dimitrov (bolgár) 6:1, 6:3
Tiafoe (amerikai, 16.)–De Minaur (ausztrál) 6:3, 7:6 (7–5)
Musetti (olasz)–Ruud (norvég, 3.) 4:6, 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek

Dél-Korea: elmenekült hazájából a volt szövetségi kapitány

Foci vb 2026
35 perce

Mexikói hangzavartól tartanak az angolok

Foci vb 2026
53 perce

Tour de France – kezdődik a hajsza a sárga trikóért

Képes Sport
54 perce

Vb 2026: Ancelotti két játékost tesztelt Paquetá helyén a brazilok edzésén

Foci vb 2026
1 órája

Amerikai pite: Messiék nehezen, de megállították a futballtörténeti csodát – vb-kibeszélő, 23. nap

Foci vb 2026
2 órája

Harry Kane-ből lovag lehet

Foci vb 2026
2 órája

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2 órája

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik