Roland Garros: Nem ezen a meccsen múlt az olimpia - Arn

SZ. I.SZ. I.
2012.05.29. 19:53
Címkék
Arn Gréta szerint nem elsősorban a Roland Garros első fordulójában Anasztaszija Pavljucsenkovától elszenvedett vereségen úszott el az ötkarikás játékokon való szereplése, inkább egy éve tartó folyamat eredménye, hogy nem lehet ott a londoni nyári olimpián.
„A fontos pontoknál Pavljucsenkova tökéletesen teniszezett. Nem játszottam rosszabbul nála, pontosan ütöttem, mégis veszítettem – mondta Arn Gréta. – Nem igazán tudtam elmerülni ebben a meccsben, óriási nyomás volt rajtam. Egy éve tartó folyamat eredménye, hogy nem leszek ott az olimpián. Tavaly egy sérülés miatt lemaradtam Wimbledonról, ráadásul arra a sérülésre ráment az egész második félévem. És mivel tavaly jól játszottam az első félévet, sok megvédendő pontom volt idén tavasszal. Ettől függetlenül még itt is jó sanszom lehetett volna, ha az első körből továbbjutok. Czink Melinda ellen is lett volna esélyem a győzelemre, egy harmadik körrel pedig talán befértem volna Londonba.”
Legfrissebb hírek

Kanada nem segített, a magyar női kosárlabda-válogatottnak nyernie kell a vb-kijutáshoz

Kosárlabda
26 perce

„Finomhangolunk azon, amin szükséges” – a Braga edzője bízik a fordításban a Ferencváros ellen

Európa-liga
27 perce

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Vívás: zsinórban ötödik éve ad egyéni kadét Eb-érmes kardozót a Vasas

Utánpótlássport
1 órája

Futás vagy gyaloglás – elindult a 21 napos kihívás

Csupasport
2 órája

Rekordszámú magyar női úszó az amerikai egyetemi úszóbajnokság döntőjében

Úszás
2 órája

Baráth Péter: Tudtam, hogy előbb-utóbb jön a meghívó

Magyar válogatott
2 órája

Kamionsofőr is lehetett volna Kovács Dániel

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik