Tenisz: Kellner Ádámot Kiss Sebő helyettesíti a Davis-kupában

MTI MTIMTI MTI
2011.09.10. 12:50
Címkék
Kiss Sebő helyettesíti a betegeskedő Kellner Ádámot a jövő pénteken kezdődő, britek elleni tenisz Davis-kupa-mérkőzésen, amelyen az euro-afrikai zóna I. csoportjába jutás a tét.

Ezt Hornok Miklós DK-kapitány közölte szombaton az MTI-vel, hozzátéve, hogy kényszerhelyzetbe került, de számít Kis Sebőre, aki kipróbált teniszező, és többször játszott a válogatottban.

Kellner Ádám még New Yorkban, a US Open selejtezője idején szedett össze egy vírusfertőzést, s azóta sem gyógyult meg, ezért nem vállalta a szereplést.

Glasgow-ban így Balázs Attila, Bardóczky Kornél, Balázs György és Kiss Sebő alkotja az együttest.

Az összecsapást a Braehead Arenában rendezik meg kemény pályán. A britek a világranglistán negyedik Andy Murrayt is nevezték, aki jelenleg elődöntős a US Openen.

A magyarok eddig háromszor játszottak jelenlegi riválisukkal, és a britek vezetnek 2–1-re. Legutóbb 1993-ban találkozott a két fél, akkor a Noszály Sándor, Krocskó József, Markovits László, Lányi András alkotta csapat emlékezetes meccsen 3–2-re győzött a Margitszigeten.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna ismét bejutott a hamburgi döntőbe

Tenisz
9 órája

Kitzbüheli teniszviadal: Quentin Halys 29 évesen aratta első tornagyőzelmét

Tenisz
11 órája

Montreali tenisztorna: Sinner és Djokovics is visszalépett

Tenisz
12 órája

Marozsán Fábián Medvegyevvel párosozik Montrealban

Tenisz
2026.07.23. 09:08

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.22. 21:27

Udvardy Panna is a 16 közé jutott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.21. 11:57

Bondár Anna 24 helyet rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.07.20. 09:16

Cicipasz 16 hónap után nyert ismét tenisztornát, Rubljov győzött Bastadban

Tenisz
2026.07.19. 21:09