Wimbledon: a Williams-nővérekkel kivételt tettek a kiemelésnél

2011.06.15. 12:30
Címkék
Elkészült a wimbledoni teniszbajnokság főtáblájának kiemelése. A nőknél a címvédő Serena Williamset a nyolcadik helyen rangsorolták, annak ellenére, hogy a világranglistán mindössze a 26. helyen áll, így elképzelhető, hogy a negyeddöntőig nem találkozik nála magasabban rangsorolt versenyzővel. Serena súlyos sérülése miatt 2010 júliusa óta kedden játszotta első mérkőzését.

A címvédő nővére, Venus Williams – ötszörös wimbledoni bajnok – a 24. kiemelt lesz a versenyen, annak ellenére, hogy a világranglistán mindössze a 33. A wimbledoni szervezőbizottság azért döntött így, hogy igazságos legyen a kiemelés.

„A kiemelési rendszer az aktuális WTA-ranglistát követi, kivéve a szervezőbizottság rendkívüli döntéseit. A változtatásra a kiegyensúlyozott sorsolás miatt volt szükség. Az idén mindössze Serena és Venus Williams esetében változtattunk, ez tükrözi eredményeiket és azt, hogy az előző évben nem játszottak mérkőzést" – nyilatkozta a wimbledoni szervezőbizottság szóvivője.

A férfiaknál szintén a világranglista képezi a kiemelés alapját, azonban a rangsorolásnál figyelembe veszik az előző év füves borításon játszott tornáinak eredményeit is.

 

A WIMBLEDONI TENISZBAJNOKSÁG FŐTÁBLÁJÁNAK KIEMELÉSE
(1–10-ig)
FÉRFIAK
1. Rafael Nadal (spanyol)
2. Novak Djokovics (szerb)
3. Roger Federer (svájci)
4. Andy Murray (brit)
5. Robin Söderling (svéd)
6. Tomás Berdych (cseh)
7. David Ferrer (spanyol)
8. Andy Roddick (amerikai)
9. Gäel Monfils (francia)
10. Mardy Fish (amerikai)
NŐK
1. Caroline Wozniacki (dán)
2. Kim Clisjters (belga)
3. Vera Zvonarjova (orosz)
4. Li Na (kínai)
5. Viktorija Azarenka (fehérorosz)
6. Marija Sarapova (orosz)
7. Francesca Schiavone (olasz)
8. Serena Williams (amerikai)
9. Petra Kvitová (cseh)
10. Marion Bartoli (francia)
Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
3 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
3 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
3 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
4 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
4 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
4 órája