Tenisz: Nem igazán volt esélyem, mert Li nagyon jól játszott - Arn Gréta

2011.05.13. 16:35
Címkék
Arn Gréta két szettben (6:3, 6:1) vereséget szenvedett a negyedik helyen kiemelt kínai Li Nától a Rómában zajló, kétmillió dollár összdíjazású salakpályás tenisztorna női egyesének negyeddöntőjében. A magyar teniszezőnő a kiesés után elmondta: mentálisan eléggé elfáradt a korábbi mérkőzések során, és nem tudott végig rendesen koncentrálni.
„Nem igazán volt esélyem, mert Li nagyon jól játszott. Az előző három nehéz meccsem miatt mentálisan eléggé elfáradtam, így nem tudtam végig rendesen koncentrálni. Hiába ütöttem egy-egy nyerőt, utána következett négy-öt elrontott labdamenet, így pedig ezen a szinten nem lehet meccset nyerni. Az elmúlt héttel persze így is elégedett vagyok. Az edzőm régóta mondja már, hogy nekem a játékom alapján ilyen szintre kellene eljutnom, én azonban ettől függetlenül szeretnék a földön maradni" – mondta Arn Gréta a Nemzeti Sportnak.
Legfrissebb hírek

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

Kosárlabda
21 perce

Két gyors gól után nem volt visszaút – Sárpátki Tamás

Jégkorong
37 perce

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
44 perce

Novemberben Budapesten lesz az Európai Ökölvívó-szövetség kongresszusa

Ökölvívás
52 perce

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
1 órája

Tombolt a Verstappen-láz a nürburgringi 24 óráson

F1
1 órája

Két év múlva Reimsből rajtol a Tour de France mezőnye

Kerékpár
1 órája

ILCA Eb: Érdi Mária kilencedik az első nap után

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik