Clijsters-Zvonarjova döntőt rendeznek

2010.09.10. 22:51
null
Zvonarjova (balra) egyértelműen jobb volt Wozniackinál (Fotó: Reuters)
Címkék
A címvédő Kim Clijsters és az idén Wimbledonban is döntőt játszó Vera Zvonarjova jutott a fináléba a hölgyeknél a US Openen. Clijsters az elődöntőben szetthátrányból nyert Venus Williams ellen, míg az orosz játékos két játszmában verte meg az első helyen kiemelt Caroline Wozniackit.

Az első kiemelt Wozniacki az elődöntőig szettveszteség nélkül jutott el, ám az eddig látott magabiztosságból nem sokat lehetett ma felfedezni nála.

Zvonarjova ezzel szemben bátor, határozott játékával végig uralni tudta a mérkőzést, leginkább akkor ijedhetett meg, amikor már a negyedik ütője vált használhatatlanná húrszakadás miatt.

Ez sem zökkentette ki azonban a ritmusból, a második játszmában 5:3-nál újra elvette ellenfele adogatását, így bejutott élete második egyéni Grand Slam-döntőjébe. Wozniacki veresége egyben azt is jelenti, hogy továbbra is Serena Williams vezeti majd a női világranglistát.

Clijsters sorozatban 20. meccsét nyerte meg a US Openen
Clijsters sorozatban 20. meccsét nyerte meg a US Openen

A másik elődöntőben a címvédő, Flushing Meadowsban 19 mérkőzés óta veretlen Kim Clijsters azzal a Venus Williamsszel találkozott, akit a legutóbbi négy egymás elleni mérkőzésükön legyőzött.

Az első játszma egy bréket hozott, és mivel ez Williamsnek sikerült, az amerikai került előnybe. A második játszma elején Clijsters 3:0-ra elhúzott, majd 5:2-re is vezetett, ám visszaengedte Williamst, aki kétszer is sikeresen szervált a szettben maradásért. A rövidítés azonban nem róla, hanem a belga játékosról szólt, aki 7–2-re nyerte a tiebreaket.

A döntő felvonásban is ő vette el először ellenfele adogatását, de 4:3-as vezetésénél simán elbukta a saját szervajátékát.

A döntő gém ezután következett, Clijsters ugyanis néhány remek megoldásnak és Venus kettős hibájának köszönhetően újfent brékelni tudott, ezt követően pedig sikeresen „kiszerválta" a meccset.

Sorozatban tehát a 20. győzelmét aratta a New York-i Grand Slam-tornán, ahol szombaton megvédheti címét.

US OPEN, NEW YORK (22 668 000 dollár, kemény pálya) 
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Zvonarjova (orosz, 7.)–Wozniacki (dán, 1.) 6:4, 6:3
Clijsters (belga, 2.)–V. Williams (amerikai, 3.) 4:6, 7:6, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Hat- és nyolccsapatos röplabdaélvonal, kötelező feljutás a másodosztályból

Röplabda
23 perce

Skeet: Kocsi-Horváth Lujza és Péli Nimród U18-as Eb-bronzérmes

Utánpótlássport
50 perce

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

Kosárlabda
1 órája

Két gyors gól után nem volt visszaút – Sárpátki Tamás

Jégkorong
1 órája

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
1 órája

Novemberben Budapesten lesz az Európai Ökölvívó-szövetség kongresszusa

Ökölvívás
2 órája

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
2 órája

Tombolt a Verstappen-láz a nürburgringi 24 óráson

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik