Ez nagyon sima volt: megvan Federer 13. Grand Slam-győzelme

Vágólapra másolva!
2008.09.09. 01:21
Címkék
A kiváló formában játszó Roger Federer esélyt sem adott Andy Murraynek az amerikai nemzetközi teniszbajnokság döntőjében: három szettben győzött 6:2, 7:5, 6:2-re a skót ellen.
Federer ötödik US Open-győzelmének örülhetett
Fotó: Reuters
Federer ötödik US Open-győzelmének örülhetett
Federer ötödik US Open-győzelmének örülhetett
Fotó: Reuters
Federer ötödik US Open-győzelmének örülhetett

Roger Federer a Novak Djokovics elleni elődöntőben mutatott nagyszerű formáját át tudta menteni az Andy Murray elleni fináléra is, így könnyedén nyert három szettben a skót sportoló ellen.

Az első játszmában Federer esélyt sem adott Murraynek, és simán nyert 6:2-re. A korábbi világelső kétszer is brékelte a skót teniszezőt, így Murray mindössze két adogatását tudta hozni a négyből.

A második szett elején úgy tűnt, hogy Federer fölénye tovább nő, de miután a svájci elvette Murray adogatását, azután ez a skótnak is sikerült.

Aztán Federer 6:5-ös vezetésnél három játszmalabdához jutott, és már az elsővel élni tudott, így nagyon közel került a végső győzelemhez.

A harmadik szettben Murray már szinte tehetetlen volt, és Federer már 5:0-ra is vezetett, de a skót még feljött 5:2-re, majd végül a korábbi világelső befejezte a meccset: 6:2-re hozta a harmadik játszmát.

Andy Murray a vereség ellenére fantasztikus eredményt ért el, mivel Fred Perry 1936-os US Open-győzelme óta a harmadik brit teniszező, aki finálét játszhatott Grand Slam-tornán.

Federer győzelmével zsinórban ötödször diadalmaskodott az US Openen, és megszerezte pályafutásának 13. Grand Slam-győzelmét.

US OPEN

FÉRFI EGYES, DÖNTŐ
Federer (svájci, 2.)–Murray (brit, 6) 6:2, 7:5, 6:2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik