Sérülés „győzte le” Szávayt, Daniilidu jutott a legjobb négy közé

Vágólapra másolva!
2007.09.28. 12:26
A világranglista 20. helyén álló, második helyen kiemelt Szávay Ágnes a harmadik játszma előtt sérülés miatt feladta mérkőzését, így Eleni Daniilidu (37.) jutott a legjobb négy közé a 145 ezer dollár összdíjazású szöuli tenisztornán. Az első játszmát 6:4-re nyerte a magyar klasszis, majd riválisa 7:5-tel egyenlített.
Szávay Ágnest sérülés miatt búcsúzott
Szávay Ágnest sérülés miatt búcsúzott
Szávay Ágnest sérülés miatt búcsúzott
Szávay Ágnest sérülés miatt búcsúzott

Az első szettet a rutinosabb Eleni Daniilidu kezdte jobban, azonnal elvette ellenfele adogatójátékát, majd hozta sajátját, így 2:0-ra elhúzott. Szerencsére ekkor kisebbfajta csoda következett, ugyanis Szávay átvette az irányítást, gyorsan egyenlített, majd 5:2-re elhúzott.

Ekkor azt gondolhattuk, már nem jön újabb fordulat, de ismét bebizonyosodott, a tenisz kiszámíthatatlan játék, ugyanis a „padlón” lévő görög játékos újra brékelt, felzárkózott 5:4-re. Daniilidu az egyenlítését adogathatott, de újfent megtorpant. A Vasas 18 éves soltvadkerti klasszisa harmadszor is elvette riválisa szerváját, így 6:4-es részsikert aratott.

A következő szett eleje szinte teljesen megegyezett az előző „játékrész” forgatókönyvével. A 25 éves Daniilidu 2:0-ra vezetett, majd az ismét „feltámadó” magyar csillag 3:2.re fordított, majd a következő gémben két bréklabdához jutott., de nem élt a lehetőségekkel. A következő játékban a négyszeres egyéni WTA-torna győztes görög már 40-0-ra vezetett és második esélyét kihasználva 4:3-as vezetésre tett szert.

Szávay Ágnes ekkor ismét bizonyította, vert helyzetben sem esik kétségbe, simán „visszabrékelte” Daniilidut és nagy csatában, több „egyenlő” után hozta saját adogatójátékát. Ekkor egy gém választotta el az elődöntőtől, de sajnos a következő percekben egyértelműen a görög teniszezőnő akarata érvényesült.

Daniilidu 5:5-nél biztosan nyerte el riválisa adogatását, így a döntő szett kiharcolásáért szerválhatott. A görög játékos nem is szalasztotta el a lehetőséget, így a New Haven-i torna után ismét döntő szettben dőlhetett volna el a két teniszezőnő csatája.

A magyar játékos azonban jelezte, egészségi ok miatt nem tudja vállalni a folytatást, feladja a találkozót.

HANSOL OPEN (SZÖUL), 145 EZER DOLLÁR

EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Eleni Daniilidu (görög) Szávay Ágnes (2. kiemelt) 4:6, 7:5-nél Szávay feladta
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik