Első szerva nélkül is megy

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2004.07.07. 21:46
Címkék
Kiderült, Bardóczky Kornél egy nap alatt is képes arra, hogy egyesben és párosban is meccset nyerjen a Budaörsi Teniszcentrumban zajló, 50 ezer dollár összdíjazású Stella Artois-kupán, ráadásul mindkét műfajban még mindig szettveszteség nélkül áll.
Arra persze ne vegyünk mérget, hogy a szombati záró napig tartja a tempót, hiszen kiváló játékosok vadásznak a bajnoki címre, mindenesetre örömteli, hogy egy héttel a norvégok elleni, Szegeden rendezendő Davis-kupa-találkozó előtt válogatott játékosunk jó formában van. Igaz, a szerdai teljesítményénél nyilván több kell a folytatásban, már csak azért is, mert a legjobb négy közé jutásért a hatodik kiemelt francia Gicquellel találkozik, aki – Kornél szerint – nagyszerű teniszező.
Jobb, mint a nem túl ismert Masson. Habár a belga versenyző az első körben legyőzte a harmadik kiemelt román Sabaut, Bardóczkyval szemben alárendelt szerepet játszott, holott a magyar fiú tulajdonképpen első szerva nélkül teniszezett. Nyitásként mindjárt bevarrt egy ászt tenyeres oldalra, majd a folytatásban csak kereste a helyes mozdulatsort, az első két adogatójátékát például rendkívül nehezen hozta (a másodikat 0:30-ról) – no, ehhez képest lett 6:1, 6:4 a vége, és nyugodtan lehetett volna akár 6:1, 6:1 is.
"Az az igazság, hogy a reggeli bemelegítésnél egy lecsapást követően belenyilallt a fájdalom a vállamba, és egy-egy mozdulatnál még érzem. De szerintem semmi komoly, nincs veszélyben a Davis-kupa-szereplésem" – mondta a hosszú nap után Bardóczky Kornél.

Bardóczky Kornél ezúttal nem adogatott jól, de így is simán nyert – és már negyeddöntôs Budaörsön
Bardóczky Kornél ezúttal nem adogatott jól, de így is simán nyert – és már negyeddöntôs Budaörsön
Bardóczky Kornél ezúttal nem adogatott jól, de így is simán nyert – és már negyeddöntôs Budaörsön
Tényleg hosszú volt, hiszen párosban is pályára lépett: nos, Kisgyörgy Gergellyel együtt újabb mérkőzést nyert meg, így immár a legjobb négy között jár az első helyen kiemelt magyar kettős. Két forduló, csupán hét (!) elveszített gém – pazar mutató.
Balázs György ugyanakkor elakadt a nyolcaddöntőben, hiába próbált meg mindent, hiába mutatott be néhány klasszis megoldást a repertoárjából, nem bírt a marcona Trujillo-Solerral, két játszmában kapitulált.
Ami a többieket illeti: nagy csatában kiesett a tavalyi döntős, egyébként nikotinfüggő bolgár Trajkov, ugyanígy járt a két évvel ezelőtti Australian Openen még Roddickot megszorongató, ehhez képest Budaörsön selejtezőre kényszerülő horvát Krajan (ő ráadásul meccslabdáról veszített), és elvérzett a német Klec is, aki kevés híján dupla brékhátrányból nyerte meg a harmadik szettet. A versenyben maradtak mezőnyében Bardóczkyn kívül ott van még három cseh, Zib (1. kiemelt), Králert (5.) és Snóbel, illetve az argentin González-King, a francia Gicquel (6.), a szlovák Bruthans (8.) és a spanyol Trujillo-Soler.

Clijsters gipsz nélkül

Levették a gipszet Kim Clijsters júniusban megműtött csuklójáról, azt azonban még nem tudni, hogy a belga teniszező mikor térhet vissza. Clijsters május eleje óta egyetlen versenyen sem vett részt a sérülése miatt. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Kiütések napja az NHL-ben: kapott gól nélkül nyert a Florida, a Buffalo és a Utah is

Amerikai sportok
30 perce

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
34 perce

NBA: Doncic 60 ponttal sokkolta Miamit, Wembanyama a rájátszásba dobta a Spurst

Amerikai sportok
1 órája

Pénteki sportműsor: MTK–Paks és Bournemouth–Manchester United

Minden más foci
7 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
7 órája

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
8 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
8 órája

Szoboszlai Dominik előtt Steven Gerrard is kalapot emel; Molnár Attila: A legmagasabbra tettük a lécet, aranyérmet szeretnék!

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik