Davenport: Au revoir

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.05.30. 22:26
Címkék
Kiesett az ötödikként rangsorolt Lindsay Davenport a francia nyílt teniszbajnokságon: az amerikai klasszist a kilencedikként kiemelt orosz Jelena Gyementyeva búcsúztatta két sima szettben.
Szintén sikerült továbbjutnia a másik orosz tehetségnek, Maria Sarapovának, bár azt meg kell említeni, hogy neki jóval könnyebb feladata volt, hiszen a német Weingärtnert sodorta a sors az útjába, aki nem is tudott jelentősebb ellenállást kifejteni a 18. helyen kiemelt orosz versenyző ellen. A hölgyeknél más meglepetés nem is akadt, hiszen mind a Williams nővérek, mind a hazaiak legnagyobb reménye, Mauresmo továbbjutott. Az esélyesek közül talán Miskina volt az, akinek a legjobban meg kellett szenvednie, de végül ő is legyőzte honfitársát, Kuznyecovát.Meglepetés a férfiaknál is akadt, már a 3. fordulóban búcsúzott a 2002-es győztes, az egy évvel ezelőtt elődöntőig masírozó Albert Costa. A spanyol játékost a belga Xavier Malisse búcsúztatta több mint négyórás csatában. Három francia versenyző is búcsúzott, közülük Escudé sérülés miatt hamar feladta a Coria elleni párharcot, viszont Llodrának csak nagyon kevés kellett ahhoz, hogy meglepetésre hazautaztassa Tim Henmant.Örömteli hír, hogy Mandula Petra továbbra is versenyben van vegyes párosban, az izraeli Andy Ram oldalán bejutott a negyeddöntőbe. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houstont – videó

Amerikai sportok
37 perce

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
1 órája

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
2 órája

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
2 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
2 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
3 órája

NS-jótékonyság: a magyar sport a sóvidéki birkózásért

Birkózás
3 órája
Ezek is érdekelhetik