Mandula Petra kiemelt akar lenni Párizsban

2004.01.26. 21:05
Címkék
Miután Mandula Petra női párosban is kiesett, a magyarok számára véget ért az idei Australian Open  panaszkodnunk mindenesetre nem kell emiatt. Egyesben mind a három indulónk, Mandula, Kapros Anikó és Czink Melinda is nyert legalább egy mérkőzést, Mandula a harmadik fordulóban búcsúzott végül, az őt legyőző Kapros a nyolcaddöntőben, női párosban pedig Mandulának jutott nyolcaddöntő.
Első számú teniszezőnk tavaly a svájci Emmanuelle Gagliardi oldalán egészen az elődöntőig jutott Melbourne-ben, és mivel ezt az eredményét – az osztrák Patricia Wartuschsal – az idén alulmúlta, párosban visszacsúszik a ranglistán a jelenleg elfoglalt 15. helyről. Egyesben viszont nyilvánvalóan előrelép (tavaly a második fordulóban esett ki), még ha nem is annyit, mint a pillanatnyilag a 80. helyen tanyázó Kapros."Lett volna esélyünk továbbjutni párosban, a döntő szettben kettő háromnál két bréklabdánk is volt, de mind a kettőt elszúrtuk, utána pedig már az történt a pályán, amit az ellenfél akart – összegezte a hatodik helyen kiemelt Maria Vento-Kabchi, Angelique Widjaja venezuelai, indonéz kettős elleni mérkőzését Mandula Petra. – Összességében viszont egy szavam sem lehet a melbourne-i szereplésemre. És ha már itt tartunk: egyáltalán nem viselt meg anynyira az Anikó elleni meccs végeredménye, mint azt sokan hiszik, szerintem kicsit túl volt dimenzionálva az egész. Persze ebből a vereségből is tanultam. Ami a közeljövőmet illeti, rendkívül sűrű lesz a programom, a tavasszal nekimegyek az amerikai kemény pályás versenyeknek, de azokon kívül több rangos tornán is szerepelek majd. Merthogy a párizsi Roland Garroson kiemelt akarok lenni egyesben, ez most a fő célom."
Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Mi és a Ferencváros küzdünk a bajnoki címért!

Labdarúgó NB I
26 perce

Meglepetés a fővárosban, a Paris FC alaposan elpáholta a Monacót

Francia labdarúgás
27 perce

A FIFA nem viszi Mexikóba az iráni válogatott vb-meccseit

Foci vb 2026
51 perce

Női kézi: Kovács Anett szerződést hosszabbított Esztergomban

Kézilabda
1 órája

Hosszabbításban nyertek a brassóiak, és egyenlítettek az Erste Liga döntőjében

Jégkorong
1 órája

A MAFC legyőzte a MEAFC-ot a férfi röpi Extraligában

Röplabda
1 órája

A Tatabánya utolsó másodperces, üres kapus góllal verte meg az ETO-t a férfi kézilabda NB I-ben – videó

Kézilabda
1 órája

NB I: Ferencvárosi TC–DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik