Ausztráliában az urak majdnem két évtizeddel megelőzték a hölgyeket, már 99 éve, 1905-ben fűre léptek: természetesen hazai teniszező, Rodney Heath győzött. A két világháború idején (pontosabban 1916 és 1918, illetve 1941 és 1945 között) nem rendezték meg a bajnokságot, amely 1977-ben a januári időpontról átállt a decemberire, majd 1985 után vissza, 1969 óta Australian Opennek nevezik. A kezdetek óta 46-szor Melbourne, 17-szer Sydney, 14-szer Adelaide, nyolcszor Brisbane, háromszor Perth, míg két ízben Új-Zéland adott otthont a viadalnak.
Férfi egyesben Ken Rosewall (1953-ban 18 éves és két hónapos volt), nőiben Martina Hingis (1997-ben 16 éves és három hónapos korában nyert) a legfiatalabb győztes, ám a Hingis oldalán 1998-ban párosban első Mirjana Lucic társnőjénél is ifjabb volt: 15 éves és tíz hónapos. Érdekes, hogy Rosewall vezeti a legidősebbek listáját is, 1972-ben 37 éves és két hónapos korában nyerte meg utoljára az Australian Opent. Ugyanez a kuriózum a nőknél Thelma Long nevéhez fűződik, aki 1954-ben 35 éves és nyolc hónapos volt. Long két évre rá győzött még párosban is, ugyanakkor az uraknál alighanem örök érvényű az 1924-ben 46 évesen és két hónaposan (!) ez utóbbi műfajban első Norman Brookes rekordja.Zsinórban Roy Emerson ötször (1963–67), illetve Margaret Smith-Court hétszer (1960–66) volt képes diadalmaskodni, míg párosban a világháborús szünet sem szegte meg az 1935 és 1950 között tízszeres (!) első Adrian Quist lélegzetelállító sorozatát. Legutóbb Smith-Court tudott triplázni, azaz a női egyesben és párosban, valamint a vegyes párosban is nyerni, még 1963-ban. (Tegyük hozzá: Martina Hingis 1997 és 1999 között egyesben és párosban sem talált legyőzőre, míg tavaly női egyesben és párosban Serena Williams duplázott.)Mindmáig Stefan Edberg az utolsó juniorbajnok, aki később a felnőttek között (1984, 1986) is győzött, a nőknél erre több mint két évtizede (1978, Chris O’Neill) nem volt példa. Az uraknál Petr Korda (1998), a hölgyeknél Szeles Mónika (1996) volt a legutóbbi balkezes első, érdekesség, hogy a négyszeres győztes Szelesen kívül egyedül Martina Navratilova győzött a "sutábbik" kézzel, igaz, ő háromszor is. Nem kiemelt győztes csak kettő volt: 1976-ban az ausztrál Mark Edmondson nyerte meg a férfi, míg 1978-ban honfitársnője, a már említett O’Neill kisasszony a női egyest.Magyar diadalra sokáig, pontosan 2001 januárjáig kellett várni, ekkor Kapros Anikó egyesben és az ausztrál Wheeler oldalán párosban is megnyerte az Australian Open juniorviadalát. Tavaly pedig a felnőttek között tapsolhatott honfitársunknak a lelátó: Mandula Petra a svájci Emmanuelle Gagliardival párosban egészen a legjobb négyig masírozott!
| Az elmúlt tíz év győztesei 1. | ||
| Év | Férfi egyes | Női egyes |
| 1994 | Pete Sampras (amerikai) | Steffi Graf (német) |
| 1995 | Andre Agassi (amerikai) | Mary Pierce (francia) |
| 1996 | Boris Becker (német) | Szeles Mónika (amerikai) |
| 1997 | Pete Sampras | Martina Hingis (svájci) |
| 1998 | Petr Korda (cseh) | Martina Hingis |
| 1999 | Jevgenyij Kafelnyikov (orosz) | Martina Hingis |
| 2000 | Andre Agassi | Lindsay Davenport (amerikai) |
| 2001 | Andre Agassi | Jennifer Capriati (amerikai) |
| 2002 | Thomas Johansson (svéd) | Jennifer Capriati |
| 2003 | Andre Agassi | Serena Williams (amerikai) |
| Az elmúlt tíz év győztesei 1. | ||
| Év | Férfi egyes | Női egyes |
| 1994 | Pete Sampras (amerikai) | Steffi Graf (német) |
| 1995 | Andre Agassi (amerikai) | Mary Pierce (francia) |
| 1996 | Boris Becker (német) | Szeles Mónika (amerikai) |
| 1997 | Pete Sampras | Martina Hingis (svájci) |
| 1998 | Petr Korda (cseh) | Martina Hingis |
| 1999 | Jevgenyij Kafelnyikov (orosz) | Martina Hingis |
| 2000 | Andre Agassi | Lindsay Davenport (amerikai) |
| 2001 | Andre Agassi | Jennifer Capriati (amerikai) |
| 2002 | Thomas Johansson (svéd) | Jennifer Capriati |
| 2003 | Andre Agassi | Serena Williams (amerikai) |
| Az elmúlt tíz év győztesei 2. | |||
| Év | Férfi páros | Női páros | Vegyes páros |
| 1994 | Jacco Eltingh, Paul Haarhuis (holland) | Gigi Fernandez, Natalja Zvereva (amerikai, fehérorosz) | Larissza Szavcsenko-Neiland, Andrej Olhovszkij (lett, orosz) |
| 1995 | Jared Palmer, Richey Reneberg (amerikai) | Jana Novotná, Arantxa Sánchez-Vicário (cseh, spanyol) | Natalja Zvereva, Rick Leach (fehérorosz, amerikai) |
| 1996 | Stefan Edberg, Petr Korda (svéd, cseh) | Chanda Rubin, Arantxa Sánchez-Vicário (amerikai, spanyol) | Larissza Szavcsenko-Neiland, Mark Woodforde (lett, ausztrál) |
| 1997 | Todd Woodbridge, Mark Woodforde (ausztrál) | Martina Hingis, Natalja Zvereva (svájci, fehérorosz) | Manon Bollegraf, Rick Leach (holland, amerikai) |
| 1998 | Jonas Björkman, Jacco Eltingh (svéd, holland) | Martina Hingis, Mirjana Lucic (svájci, horvát) | Venus Williams, Justin Gimelstob (amerikai) |
| 1999 | Jonas Björkman, Patrick Rafter (svéd, ausztrál) | Martina Hingis, Anna Kurnyikova (svájci, orosz) | Mariaan de Swardt, David Adams (dél-afrikai) |
| 2000 | Rick Leach, Ellis Ferreira (amerikai, dél-afrikai) | Lisa Raymond, Rennae Stubbs (amerikai, ausztrál) | Rennae Stubbs, Jared Palmer (ausztrál, amerikai) |
| 2001 | Jonas Björkman, Todd Woodbridge (svéd, ausztrál) | Serena Williams, Venus Williams (amerikai) | Corina Morariu, Ellis Ferreira (amerikai, dél-afrikai) |
| 2002 | Mark Knowles, Daniel Nestor (bahamai, kanadai) | Martina Hingis, Anna Kurnyikova | Daniela Hantuchová, Kevin Ullyett (szlovák, zimbabwei) |
| 2003 | Michael Llodra, Fabrice Santoro (francia) | Serena Williams, Venus Williams | Martina Navratilova, Leander Paes (amerikai, indiai) |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







