Kapros Anikó elégedett

Csakhogy a nyolcaddöntőben 6:0, 6:2-t osztott ki a világranglistán akkor 60. svájci Gagliardinak, majd túljutott az első kiemelt japán Szugijamán (az ázsiai lány 4:6, 2:3-nál sérülés miatt feladta a mecscset), és ekkor bizony elérhető közelségbe került a bajnoki cím, főleg azután, hogy a négy között 6:1, 6:2-re végzett a spanyol Parrával. Majd következett a finálé, és az orosz új hullám egyik élharcosa, a 16 éves Sarapova: több mint kétórás adok-kapok után úgy tűnt, a mi lányunk ér révbe, hiszen 5:2-re vezetett a döntő játszma rövidítésében, ám ezt követően nem csinált több pontot, így Sarapova aratta le a babérokat, ő lett a 170 ezer dollár összdíjazású tokiói WTA-verseny bajnoka, Anikó pedig a második helyezettje. Ahogy teniszezőnk elmondta, rendkívül elégedett az eredménnyel, elvégre a WTA-körversenyen ez a legjobb teljesítménye, meg aztán a jó szereplésének hála a 128.-ról a 93. helyre repült a világranglistán (egyéni csúcs) – igaz, ha az a két pont nem hiányzott volna, most még előkelőbb helyen találná a nevét. Boszszankodni mindenesetre nem kell, hiszen egy ideig az sem volt biztos, hogy Kapros főtáblás lesz Tokióban.
– Néhány nappal a kezdés előtt második voltam a várólistán, majd miután hazaérkeztem Lipcséből, már az első. Aztán telefonáltak, hogy felférek a táblára, habár olyannyira nem voltam biztos ebben, hogy Tokióba érkezésemkor még egyszer rákérdeztem: valóban indulhatok? – elevenítette fel az előzményeket Kapros Anikó.
– Ehhez képest parádésan kezdett. Aligha lehetett arra számítani, hogy a második fordulóban két gémet veszít Gagliardi ellen.
– Teljesen lazán mentem föl a pályára, meg aztán azt mondogattam magamban, hogy az előző napi produkciónál csak jobb jöhet, mert akkor az orkán erejű szél gyakorlatilag teljesen szétszedte a játékomat. Szerencsére Gagliardi ellen, ha lehet ilyen mondani, százszázalékos teljesítményt nyújtottam, de igaz ez az elődöntőre is, amelyet Parrával vívtam.
– A kettő között ott volt Szugijama, a verseny első kiemeltje. Tényleg sérült volt?
– Ezt nem nekem kell eldöntenem, és igazából nem is érdekelt, mi zajlik a háló túloldalán, csak magamra figyeltem. Mindenesetre ellene is jól ment a játék. Meglátjuk, mire megyünk egymással, ha legközelebb összefutunk.
– Gondolom, a döntő után voltak rossz pillanatai, hisz mégis csak két pont választotta el a győzelemtől. Mi történt öt–kettő után a rövidítésben?
– Sajnos, amikor négy–kettőnél térfelet cseréltünk, én játszottam széllel szemben, Sarapova meg maximálisan kihasználta a hátszél adta előnyöket. Öt remek pontot csinált.
– És utána?
– Öt percig tartott a bánatom, addig, amíg eszembe nem jutott Székely Éva könyve: Sírni csak a győztesnek szabad… El kellett fogadnom, ami történt. És el is fogadom.
– Sarapova nyögései esetleg nem zavarták meg?
– Dehogy, habár tényleg elég hangosan csinálja, a japánok jó néhányszor megmosolyogták egy-egy élesebb sikítását. Egyébként arrafelé is nagy sztár már, a verseny plakátján például ő szerepelt. Hiába, jól menedzselik.
– Visszatérve önre: mi változott meg egy éve alatt? Tavaly alig-alig hallottunk önről, az idén viszont egyre többet: a selejtezőből indulva a harmadik körig jutott Wimbledonban, az US Openen szoros meccset játszott a későbbi győztes Henin-Hardenne-nel, most meg itt van a tokiói második hely.
– Ha pusztán azt válaszolnám, önbizalom kérdése az egész, nem volna teljes a kép, jóllehet a teniszben tényleg óriási ereje lehet annak, aki hisz magában meg az ütéseiben. De az önbizalom nem jön csak úgy. Az idén rengeteg segítséget nyújt a Hungaro Casing, no meg Simon Balla István, a kondiedzőm, aki rendesen megdolgoztat, külön hangsúlyt fektetve a lábmunkámra. Bár érzem a hatást, igenis kell még fejlődnöm, hamarosan itt az idény vége, és akkor el is kezdhetjük az alapozást. Mivel túlteljesítettem a célom, a legjobb száztízbe kerülést a ranglistán, alanyi jogon ott lehetek majd az Australian Openen, ami azért megnyugtató.
– Nyilván unja már az adogatását firtató kérdéseket, de két hete, amikor a lipcsei versenyen Martina Navratilova ellen játszhatott párosban, mintha azt mondta volna, százhatvan kilométer per órás sebességgel üti meg a labdát.
– Igen, és ez azóta sem változott, javult az első szervám, a másodikat viszont csiszolnom kell. Tokióban például odajött hozzám a férfi győztes, Rainer Schüttler edzője, mondta, milyen sokat fejlődtem, majd megkérdezte: tudom-e, mi hiányzik még a játékomból? Tudtam. A jó második adogatás. Arra feltétlenül szükségem van. De úgy érzem, a téli felkészülés alatt ebben is javulhatok, és januárra szépen össze tudjuk gyúrni a játékomat. Merthogy jövőre az ideinél is eredményesebb évet szeretnék zárni. El akarok jutni oda, ahová minden magyar sportoló el akar – az olimpiára.