Triplázásra készül a magyar páros

2003.05.23. 23:00
Címkék
Folytatja tavaszai hadjáratát a Bardóczky Kornél, Kisgyörgy Gergely kettős, amely bejutott a Római-parton zajló, 50 ezer dollár összdíjazású Baumag Open döntőjébe.
A két magyar válogatott teniszező egymás után a harmadik versenyén játszhat finálét (az előző kettőn nem is távoztak üres kézzel), sőt Kisgyörgy sorozatban hatodszor mérkőzhet páros bajnoki címért. Az előző öt alkalommal sikerrel járt, bár tegyük hozzá, egyik sem volt olyan rangos viadal, mint a mostani challengertorna, ugyanakkor Bardóczkyék eredménysora láttán egyáltalán nem volna meglepő, ha szombaton újabb bajnoki címet ünnepelne párosunk. Igaz, ehhez még túl kell jutnia a második helyen kiemelt Th. Blake, Marshall amerikai kettősön. Egyesben a svéd Settergren jutott be a döntőbe a felső ágról, míg az alsóról némiképp váratlanul a szerb Pashanszki, miután két játszmában legyőzte a héten eddig nagyszerűen teniszező német Elsnert.ATP-challengertorna, Baumag Open, Budapest (50 000 dollár, salak)
Egyes. Elődöntő: Pashanszki (szerb-montenegrói, 6.)–Elsner (német, 2.) 6:4, 7:6; Settergren (svéd)–Marach (osztrák) 7:6, 6:0
Páros. Elődöntő: Bardóczky Kornél, Kisgyörgy Gergely (magyar, 4.)–Di Mauro, Santopadre (olasz) 6:4, 6:4

Remont Hungary-kupa, Miskolc (500 000 forint, salak)
1. forduló: Jaross (Vasas, 1.)–Katona (Vízművek) 6:4, 6:2; Tatár Zs. (Tordas, 2.)–Harangi (Relax) 6:0, 6:0; Szépvölgyi (Hód TC, 3.)–Gyuris (Tiszaújváros) 6:1, 6:0; Szathmáry (SZUSE, 4.)–Gém (Vasas) 6:0, 6:0; Gyenis (Fehérgyarmat, 5.)–Balogh (Tordas SE) 6:3, 5:7, 6:3; Böröczky (LRI-Malév, 6.)–Dajka (NYVTC) játék nélkül; György (Hód TC, 7.)–Pákai (Tordas SE) 6:1, 4:6, 6:4; Bozsik (Érsekkert, 8.)–Tárik (HVSE) 6:1, 6:0; Szatmáry (Tálentum)–Varga (Fehérgyarmat) 5:7, 6:3, 7:5; Dani (BSE-Transelektro)–Both (BBTC) 7:6, 2:6, 6:0; Káplán (NYVTC)–Mányai (IDOM-Team 2000 SE) 6:7, 6:3, 6:2; Krafcsik (IDOM-Team 2000 SE)–Novák (NYVTC) 6:2, 6:1; Kiss Gy. (Hód TC)–Richter (Tálentum) 6:1, 6:2; Gödry (IDOM-Team 2000 SE)–Rem (MIVAS) 6:3, 6:2; Rédecsi (Mátra SE)–Dienes (Vízművek) 6:3, 6:4; Nyéki (MEAFC)–Tóth (IDOM-Team 2000 SE) 6:4, 6:2. Nyolcaddöntő: Jaross–Szatmáry 7:6, 6:1; Tatár Zs.–Nyéki 6:2, 6:3; Szépvölgyi–Káplán 5:1, fa.; Szathmáry–Gödry 6:0, 6:2; Gyenis–Dani 6:3, 6:2; Böröczky–Krafcsik 6:2, 6:2; György–Rédecsi 7:6, 6:2; Bozsik–Kiss Gy. 6:4, 7:5

Női ITF-torna, Horvátország (10 000 dollár)
1. forduló: Molnár Eszter (magyar, 3.)–Collischon (német) 7:6, 4:6, 6:4; Tvarosková (szlovák, 7.)–Fodor Zsuzsanna (magyar) 6:3, 6:4
Legfrissebb hírek

Haalandot a hajrában már nem tudták tartani a brazilok, Norvégia kiejtette az ötszörös világbajnokot

Foci vb 2026
2 perce

Haaland góljával vezet Norvégia!

Foci vb 2026
18 perce

Videó: 40 év után az első – íme, a brazilok kihagyott büntetője Norvégia ellen

Foci vb 2026
31 perce

A friss Tour-szakaszgyőztes Del Toro kihagyja az angolok elleni meccset

Foci vb 2026
36 perce

CR7 vs. Yamal: generációk csatája; Szongoth Domán Kanadába tart

E-újság
43 perce

Oszaka simán legyőzte a világelső Szabalenkát; Sinner könnyedén nyert

Tenisz
1 órája

Vége az első félidőnek, nincs még gól

Foci vb 2026
1 órája

Juharlevél a szélben – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik