Sávolt nyert a rulettben

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.04.08. 21:35
Címkék
Remek napot zártak teniszezőink a salakpályás szezon első hetének melegégövi helyszínein. Sávolt Attila egyik kedvenc versenyén, Casablancában rendkívül izgalmas partit vívott a selejtezőből felkerült spanyol Hernándezzel.
Sávolt Attila játszmavesztéssel kezdte, gyôzelemmel folytatta casablancai szereplését
Sávolt Attila játszmavesztéssel kezdte, gyôzelemmel folytatta casablancai szereplését
Sávolt Attila játszmavesztéssel kezdte, gyôzelemmel folytatta casablancai szereplését
Sávolt Attila játszmavesztéssel kezdte, gyôzelemmel folytatta casablancai szereplését
Sávolt Attila játszmavesztéssel kezdte, gyôzelemmel folytatta casablancai szereplését
Sávolt Attila játszmavesztéssel kezdte, gyôzelemmel folytatta casablancai szereplését
Éljátékosunk relatíve simán elbukta az első szettet, aztán fordított – nem mindennapi végjátékban gyűjtve be a rendkívül értékes győzelmet. A harmadik játszmában ugyanis a rulett döntött, azaz a rövidítés: Sávolt ezt 7:5-tel vitte el, s így a második körbe léphetett.
Jóval könnyebb dolga volt Mandula Petrának, aki Estorilban habkönnyű sikert aratott a portugál Piedade ellen. Petra négy gémet hullajtott el összesen, így a következő körben a nyitányon szintén magabiztosan túljutó, első kiemelt, címvédő Sernával csaphat össze. Gubacsi Zsófia ugyanitt sajnos nem jutott tovább párosban – három játszmában szenvedett vereséget horvát partnerével –, ugyanakkor Kisgyörgy Gergely egy olaszországi future-versenyen könnyedén vette az akadályt hazai partnerével.
A nem magyar játékosok világában nem történt semmi meglepő – hovatovább az a hír sem az, amely Goran Ivanisevicről szól. Az önmagát bárhol, bármikor kikészíteni képes horvát megint kiesett a körforgásból néhány hétre, miután a Key Biscayne-i torna alatt megejtett mezítlábas tengerparti séta alkalmával sikerült úgy elvágnia a lábát valamivel, hogy a seb súlyosan elfertőződött, így Goran barátunk hosszabb kúrára szorul.

ATP-torna, Estoril Open, Estoril (525 000 dollár, salak)

1. forduló: F. López (spanyol)–Schüttler (német, 2.) 6:1, 4:6, 7:5; Nieminen (finn, 8.)–H. Lopes (portugál) 4:6, 6:1, 6:1; Waske (német)–Etlis (argentin) 6:2, 5:7, 6:4; Blanco (spanyol)–Verdasco (spanyol) 7:6, 1:6, 6:4; Levy (izraeli)–Verkerk (holland) 6:3, 7:6; Voinea (román)–Arthurs (ausztrál) 3:6, 7:5, 7:6; F. González (chilei)–Ferrer (spanyol) 6:2, 4:6, 6:4

ATP-torna, II. Hasszán Grand Prix, Casablanca (375 000 dollár, salak)

1. forduló: Sávolt Attila–Hernández (spanyol) 2:6, 6:3, 7:6; el-Ajnaui (marokkói, 1.)–Montanes (spanyol) 3:6, 6:3, 6:2; Lisnard (francia)–Mathieu (francia, 2.) 6:2, 6:4; Meligeni (brazil)–Clément (francia, 3.) 6:4, 5:7, 6:2; Browne (argentin)–O. Rochus (belga, 5.) 7:6, 6:3; Arazi (marokkói)–Tahiri (marokkói) 6:1, 7:6; Boutter (francia)–Sanguinetti (olasz) 7:5, 7:6; Mutis (francia)–Van Scheppingen (holland) 6:4, 5:7, 6:3

ITF-future-torna, Frascati (10 000 dollár, salak)

Páros, 1. forduló: Kisgyörgy Gergely, Petrazzuolo (magyar, olasz, 1.)–Repa, Schulhauser (szlovák, cseh) 6:1, 6:0

WTA-torna, Family Circle Cup, Charleston (1.3 millió dollár, salak)

1. forduló: Coetzer (dél-afrikai)–Chladková (cseh) 3:6, 6:2, 6:4; Pisnik (szlovén)–Foretz (francia) 6:3, 6:4; Bedanová (cseh)–C. Black (zimbabwei) 6:3, 7:5; Zvonarjeva (orosz)–Taylor (amerikai) 6:2, 6:4; Lihovceva (orosz)– Husarová (szlovák) 1:6, 6:4, 6:3; Randraintefy (madagaszkári)–Tanasugarn (thaiföldi) 6:1, 7:5; Drake (kanadai)–Jun Dzseong Cso (dél-koreai) 6:1, 6:1; Panova (orosz)–Tu (amerikai) 7:5, 7:5; Garbin (olasz)–Bartoli (francia) 6:3, 2:6, 6:4; Granville (amerikai)–Mattek (amerikai) 6:2, 6:2; Mikaelian (svájci)–Robinson (amerikai) 6:1, 6:1

WTA-torna, Estoril Open, Estoril (140 000 dollár, salak)

1. forduló: Mandula Petra–Piedade (portugál) 6:1, 6:3; Serna (spanyol, 1.)–Tatarkova (ukrán) 6:3, 6:1; Sánchez-Lorenzo (spanyol)–Wartusch (osztrák, 7.) 5:7, 6:3, 6:4; Dulko (argentin)–Kleinova (cseh) 6:4, 6:4; Gagliardi (svájci)–Grande (olasz) 6:3-nál feladta; Nagyová (szlovák)–Martinez-Granados (spanyol) 6:3, 6:2; Cervanová (szlovák)–Ani (észt) 6:3, 6:4
Páros, 1. forduló: Menga, Nogueira (portugál)–Gubacsi Zsófia, Daskovic (magyar, horvát) 5:7, 6:2, 6:2
Legfrissebb hírek

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestől, mert román – és nem azért mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
25 perce

„Ha tudtuk volna, hogy ennyire jó, nem várunk idáig” – páros interjú Pekárik Eszterrel és Nacsa Gáborral

Képes Sport
35 perce

NBA: egy ponttal verte meg a Dallas Mavericks a Denver Nuggetset

Amerikai sportok
59 perce

A reméltnél lassabban gyógyul Tóth Balázs – az idén már nem játszhat

Légiósok
1 órája

Karácsony a palánkon túl

Jégkorong
1 órája

A nevelőedző sorrendje: család, tanulás, sport

Utánpótlássport
1 órája

NS-jótékonyság: a kisvárdai futballisták Jézuskája járt a hajléktalanszállón

Labdarúgó NB I
1 órája

Szuzana Lazovics: Nincs időm főzni karácsonykor, a Kozármislenyt fogom elemezni

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik