Bardóczky elbánt az olaszokkal

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2002.10.05. 20:56
Címkék
Külhonban idei második tornagyőzelmét aratta Bardóczky Kornél. Honfitársunk az olaszországi szatellittorna első állomásán, Bariban diadalmaskodott, méghozzá úgy, hogy mind az öt ellenfele hazai versenyző volt, így akár azt is feltételezhetnénk, hogy Kornél persona non grata lett arrafelé.
Sampras hamarosan dönt

VILLANOVA. Pete Sampras novemberben dönti el, hogy folytatja-e a pályafutását. A 14-szeres Grand Slam-gyôztes amerikai szerdán jelentette be, hogy az idén már egy tornán sem indul, ezután pedig sokan azt feltételezték, hogy végleg abbahagyja a játékot. „Rengeteg nehézségen keresztülmentem az elmúlt években, ugyanakkor még mindig élvezem a játékot” – magyarázta a 31 éves zseni, miután a floridai jótékonysági mérkôzésen két játszmában kikapott az US Open fináléjában legyôzött Andre Agassitól. A gála 700 000 dolláros bevételét az Elton John popénekes által létrehozott AIDS-alapítvány javára ajánlották fel.

ATP-torna, Kremlin Cup,
Moszkva,
(1 millió dollár, fedett, szônyeg)
Elôdöntô: Mathieu (francia)–Szafin (orosz, 1. kiemelt) 7:6, 6:4; Schalken (holland, 7.)– Kafelnyikov (orosz, 2.) 6:2, 6:4

ATP-torna, AIG Japan Open, Tokió
(800 000 dollár, kemény pálya)
Elôdöntô: Carlsen (dán)–Srichaphan
(thaiföldi, 8.) 7:6, 7:6; M. Norman (svéd)–Spadea (amerikai) 6:4, 7:6

ATP-torna, CA Tennis Trophy,
Bécs
(800 000 dollár, fedett, kemény pálya)
Selejtezô
1. forduló: Sávolt Attila (magyar, 7.)–Sztoljarov (orosz) 5:7, 6:3, 6:4

Férfi ITF-szatellittorna, Bari
(25 000 dollár, salak)
Döntô: Bardóczky Kornél (magyar, 8.)–Seppi (olasz, 4.) 6:2, 6:4

WTA-torna, Kremlin Cup, Moszkva
(1.224 millió dollár, fedett, szônyeg)
Elôdöntô: Davenport (amerikai, 3.)–Coetzer (dél-afrikai) 6:3, 6:4; M. Maleeva (bolgár)–Mauresmo (francia, 5.) 7:5, 6:4

WTA-torna, AIG Japan Open, Tokió
(170 000 dollár, kemény pálya)
Elôdöntô: Craybas (amerikai)–Tanasugarn (thaiföldi, 2.) 6:4, 4:6, 6:4; Talaja (horvát)–Taylor (amerikai) 6:3, 6:4

Nôi ITF-torna, Girona
(50 000 dollár, salak)
Elôdöntô: Fislová (szlovák)–Czink Melinda (magyar) 7:5, 4:6, 6:1

"Erről szó sincs – mondta –, a helyiek végig sportszerűek voltak. Szeretnék eljutni a Bari focimeccsére, csak azt sajnálom, hogy a csapat éppen az előző bajnokságban esett ki az A-ligából.”
Czink Melinda ugyanakkor megtorpant a spanyolországi viadal elődöntőjében, habár így is messzemenőkig elégedett lehet a teljesítményével, hiszen legyőzte többek között a harmadik kiemelt argentin Díaz-Olívát, illetve Gubacsi Zsófiát. Moszkvában hüledeztek a nézők: a hőn áhított Kafelnyikov–Szafin fináléból végül nem lett semmi, olyannyira, hogy egyik orosz sem jutott be a döntőbe, helyettük Schalkenért és Mathieu-ért szoríthatnak a helyiek. No meg Maleeváért, aki döbbenetes hetet produkál, Venus Williams után a másik "nehézsúlyút”, Mauresmót is kivette a mezőnyből.
Legfrissebb hírek

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
12 perce

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
21 perce

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
24 perce

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
50 perce

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
54 perce

Majoross Gergely: A válogatott értékei legyenek állandók

Jégkorong
1 órája

Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Téli sportok
1 órája

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik