Mandula Petra is bécsi bajnok

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2002.06.16. 20:25
Címkék
Magyar győztest is ünnepeltek a bécsi WTA-tornán, méghozzá párosban. Mandula Petrát és társát, Patricia Wartuscht egyik duó sem tudta megszorongati a fővárosban, úgyhogy a magyarosztrák kettős teljesen megérdemelten szerezte meg a bajnoki címet.
Egyesben Petra a legjobb négy között vérzett el, miként Gubacsi Zsófia és Marosi-Aracama Katalin is eddig jutott párosban – soha rosszabb hetet. Egyesben az izraeli Anna Smashnova diadalmaskodott, egészen könnyedén végzett a címvédő üzbég Iroda Tyuljaganovával, megszerezve ezáltal idei harmadik tornagyőzelmét a WTA-körversenyen.Úgy tűnik, a hármas számnak mágikus ereje volt ezen a hétvégén. A világelső Lleyton Hewitt zsinórban harmadszor hódította el a tényleg tekintélyes méretű trófeát a queen’si füves pályás viadalon: akárcsak tavaly, az idén is Tim Henman itta meg ennek a levét a fináléban. Legutóbb John McEnroe-nak sikerült egyhuzamban háromszor győznie a "Stellán”, 1979 és 1981 között – a legendás Big Mac amúgy sorozatban ötször játszott itt finálét, Hewittra tehát újabb meghódítandó csúcsok várnak.A másik füves pályás ATP-tornán, a németországi Halléban orosz győzelem született, hála Jevgenyij Kafelnyikovnak. A kétszeres Grand Slam-bajnoknak ez volt az első tornagyőzelme ebben az évben, de hogy a hármas számhoz hűek maradjunk: Halléban immár harmadszor végzett az élen. Természetesen a jövő héten is lesznek füves pályás tornák, Eastbourne-ben például Martina Navratilova is indul – egyesben! Minden idők egyik legjobbja nyolc év kihagyás után ragad ismét ütőt ebben a műfajban.
ATP-torna, Gerry Weber Open,
Halle (761 000 dollár, fû)

Döntô: Kafelnyikov (orosz, 1. kiemelt)–Kiefer (német) 2:6, 6:4, 6:4

ATP-torna, The Stella Artois
Championships, Queen’s
(761 000 dollár, fû)

Elôdöntô: Henman (brit, 2.)–Sluiter (holland) 6:7, 6:4, 6:2. Döntô: Hewitt (ausztrál, 1.)–Henman 4:6, 6:1, 6:4

Raiffeisen Grand Prix, 6. állomás,
Budapest (800 000 forint, salak)

Döntô: Bardóczky (BSE-Transelektro, 1.)–Kiss S. (Vasas) 6:4, 6:0

WTA-torna, Wien Energie Grand Prix,
Bécs (170 000 dollár, salak)

Egyes. Döntô: Smashnova (izraeli, 4.)–Tyuljaganova (üzbég, 2.) 6:4, 6:1. Páros. Döntô: Mandula Petra, Wartusch (magyar, osztrák, 3.)–Schwartz, Wöhr (osztrák, német) 6:2, 6:4

WTA-torna, DFS Classic,
Birmingham (170 000 dollár, fû)

Döntô: Dokics (jugoszláv, 1.)–Miskina (orosz, 6.) 6:2, 6:3

WTA-torna, Tashkent Open,
Taskent (140 000 dollár, kemény pálya)

Döntô: Mikaelian (svájci, 1.)–Pucsek (fehérorosz, 2.) 6:4, 6:4
ATP-torna, Gerry Weber Open,
Halle (761 000 dollár, fû)

Döntô: Kafelnyikov (orosz, 1. kiemelt)–Kiefer (német) 2:6, 6:4, 6:4

ATP-torna, The Stella Artois
Championships, Queen’s
(761 000 dollár, fû)

Elôdöntô: Henman (brit, 2.)–Sluiter (holland) 6:7, 6:4, 6:2. Döntô: Hewitt (ausztrál, 1.)–Henman 4:6, 6:1, 6:4

Raiffeisen Grand Prix, 6. állomás,
Budapest (800 000 forint, salak)

Döntô: Bardóczky (BSE-Transelektro, 1.)–Kiss S. (Vasas) 6:4, 6:0

WTA-torna, Wien Energie Grand Prix,
Bécs (170 000 dollár, salak)

Egyes. Döntô: Smashnova (izraeli, 4.)–Tyuljaganova (üzbég, 2.) 6:4, 6:1. Páros. Döntô: Mandula Petra, Wartusch (magyar, osztrák, 3.)–Schwartz, Wöhr (osztrák, német) 6:2, 6:4

WTA-torna, DFS Classic,
Birmingham (170 000 dollár, fû)

Döntô: Dokics (jugoszláv, 1.)–Miskina (orosz, 6.) 6:2, 6:3

WTA-torna, Tashkent Open,
Taskent (140 000 dollár, kemény pálya)

Döntô: Mikaelian (svájci, 1.)–Pucsek (fehérorosz, 2.) 6:4, 6:4
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
26 perce

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
27 perce

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
31 perce

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
39 perce

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
1 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
1 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
2 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik