Sífutó-vk: norvég aranyak a lillehammeri sprintversenyen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.02. 13:08
A norvégiai Lillehammerben férfi és női klasszikus stílusú sprintversennyel folytatódott a sífutó-világkupa. A hölgyeknél a hazai pályán versenyző Maiken Caspersen Falla, a férfiaknál pedig a múlt heti rukai versenyen taroló Johannes Hösflot Kläbo diadalmaskodott.

A női döntő az utolsó emelkedőn dőlt el, ahol Falla óriási tempót diktálva hatalmas előnyre tett szert, amit már riválisai nem tudtak ledolgozni. A második helyen a finn Krista Parmakoski két, a harmadikon az amerikai Sadie Bjornsen öt másodperces hátránnyal ért célba, ami sprintversenyen hatalmas különbség. A múlt heti idénynyitót megnyerő svéd Stina Nilsson most ötödik lett, ott Falla még a legjobb harmincba sem tudott bekerülni.

A férfiaknál hiába jutott be három norvég is a döntőbe, az elején az oroszok diktálták a tempót, és még a nagy emelkedő után is Szergej Usztjugov állt az élen, de egy pillanatra megbillent és ezt kihasználva, a közvetlenül mögötte érkező Kläbo el tudott lépni mellette, a célegyenesben pedig óriási sprintet vágott ki. A végén még az is belefért neki, hogy a célba már a közönségnek hajlongva érjen be. Usztjugov megtartotta a második helyet, a harmadik pedig honfitársa, Alekszandr Bolsunov lett.

SÍFUTÓ-VK, RUKA (FINNORSZÁG)
Férfi sprint (klasszikus stílus)
1. Johannes Hösflot Kläbo (norvég) 3:33.88
2. Szergej Usztjugov (orosz) +0.83
3. Alekszandr Bolsunov (orosz) +1.29
Az összetett vk állása:
1. Johannes Hösflot Kläbo (norvég) 400
2. Alekszandr Bolsunov (orosz) 252
3. Martin Johnsrud Sundby (norvég) 230
Női sprint (klasszikus stílus)
1. Maiken Caspersen Falla (norvég) 3:19.98
2. Krista Parmakoski (finn) +2.07
3. Sadie Bjornsen (amerikai) +5.01
Az összetett vk állása:
1. Charlotte Kalla (svéd) 311
2. Marit Björgen (norvég) 260
3. Heidi Weng (norvég) 218

Ugyanitt rendezték meg az északiösszetett versenyzők csapatversenyét, ahol ugyancsak norvég siker született. A hazaiak a síugrás során 45 másodperces előnyre tettek szert a németekkel szemben, s bár a japánok is csak néhány másodperccel voltak többel lemaradva, azt tudni lehetett, hogy mivel ők gyengébb sífutók, a másik két csapat között dől majd el az első hely sorsa.

Az egy fokkal jobb sífutóknak számító németek meg is indultak, féltávig lefaragták hátrányuk kétharmadát, a harmadik embereknél pedig utol is érték riválisukat. A két befutóember a célegyenesig együtt haladt, ott azonban Jörgen Graabak könnyedén lehajrázta német riválisát.

A bronzéremért sokáig négy váltó volt versenyben, a japánokat ugyanis utolérték a franciák, a finnek és az osztrákok is. Előbb utóbbiak szakadtak le a csoporttól, majd a legvégén a japánok is. A harmadik helyre vég Jason Lamy-Chappuis a franciákat hozta be.


ÉSZAKI ÖSSZETETT-VK
Csapatverseny
1. Norvégia (Jan Schmid, Espen Andersen, Jarl Magnus Riiber, Jörgen Graabak) 50:46.0
2. Németország (Eric Frenzel, Johannes Rydzek, Vinzenz Geiger, Fabian Riessle) +1.7
3. Franciaország (Francois Braud, Maxime Laheurte, Antoine Gerard, Jason Lamy-Chappuis) +21.4


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik