Alpesi sí: Stark Márton az alpesi szövetségi kapitány

Vágólapra másolva!
2016.01.22. 09:31
Stark Mártont nevezte ki az alpesi szakág szövetségi kapitányának a Magyar Síszövetség elnöksége. A szakember több szezonon keresztül segítette Miklós Edit olimpiai hetedik és világkupaversenyen harmadik helyezett síző edzéseit, versenyzését, nyár óta pedig az utánpótlás felkészülését irányítja.

Az elnökség a megnövekedett feladatok miatt döntött úgy, hogy a korábbi kapitány, Kovács Barnabás feladatkörét átalakítja: ő ezentúl az északi szakág szövetségi kapitányaként tevékenykedik tovább.Kovács Barnabás feladatkörét átalakítja: ő ezentúl az északi szakág szövetségi kapitányaként tevékenykedik tovább.

Szövetségi kapitányként vezeti az alpesi szövetségi programokat Stark Márton. A szocsi téli olimpián női lesiklásban hetedik Miklós Edit felkészülését három szezonon át segítő edző és vaxmester nyáron vállalta el a serdülőcsapat felkészítését és az utánpótlás irányítását. A Magyar Síszövetség elnöksége úgy ítélte meg, hogy a megnövekedett feladatok mellett Kovács Barnabás már nem tudja valamennyi sportág szövetségi kapitányi feladatait ellátni, így az alpesi sí sportág irányítását teljes egészében Stark Márton felügyeletére bízta. Kovács Barnabás szövetségi kapitányként a többi sportágat felügyeli (sífutás, síugrás, freestyle sí és sílövészet).

„Stark Márton már többször bizonyította, elkötelezett a magyar alpesi sísport felvirágoztatása érdekében, s nemcsak a világkupa mezőnyében, hanem az utánpótlás fejlesztésében is nagyszerű munkát végez. Örömünkre szolgál, hogy elfogadta a kihívást, s biztos vagyok benne, hogy munkájának már a következő olimpián meg lesz az eredménye, a magyar sísport hosszú távon számíthat rá” – nyilatkozta dr. Kaszó Klára, a Magyar Síszövetség ügyvezető elnöke.

„Köszönöm a bizalmat a szövetségnek! Megtisztelő feladat szövetségi kapitányként a sísport fejlődésén dolgozni. Célom egy erős utánpótlás csapat kinevelése, melynek egyik fontos eleme, hogy közelebb hozzam a felkészülésüket külföldön végző versenyzőinket a magyar csapathoz. Erre leginkább a közös edzésekkel és versenyzésekkel van lehetőség. Legfőbb feladataimhoz tartozik emellett, hogy fiataljaink profi mentalitást vegyenek át” – mondta Stark Márton.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik