Szocsi 2014: Domracseva Fehéroroszország Hőse lett

Vágólapra másolva!
2014.02.18. 11:07
A legmagasabb állami kitüntetéssel jutalmazva a Fehéroroszország Hőse címet adományozta Alekszandr Lukasenko elnök Darja Domracsevának kevéssel azután, hogy a sílövő hétfőn már harmadik aranyérmét szerezte meg a szocsi téli olimpián.

A 27 esztendős biatlonista – a női sílövészet históriájának első háromszoros ötkarikás győztese – a 10 kilométeres üldözéses, majd a 15 kilométeres szám megnyerése után a 12.5 kilométeres tömegrajtos versenyben is diadalmaskodott.

A minszki elnöki sajtószolgálat által kibocsátott, közvetlen hangvételű közleményében Lukasenko ezt írta: „Természetesen nagyon büszke vagyok rád. Ez grandiózus siker, derék gyerek vagy, egész Fehéroroszország el van ragadtatva a győzelmedtől.”

Az elnök szavai szerint azzal, hogy Darja Domracseva három olimpiai aranyat is szerzett, hőstettet hajtott végre.

„Jelenkori történelmünk nem ismer hasonló esetet” – méltatta a sílövőt Lukasenko.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Nem indulhatnak orosz szánkósok a 2026-os téli olimpián

Téli sportok
2025.06.18. 18:17
Ezek is érdekelhetik